„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született döntés” – írta a Magyar Nemzet minisztériumi forrásokra hivatkozva.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint még az óvoda és az általános iskola közé beékelődő felkészítő évfolyamokba elsősorban azok a gyerekek kerülnének, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek. A Népszava értesülései szerint a nulladik évfolyamról a november 5–7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett.
A Magyar Nemzet emlékeztetett, hogy az általános iskola meghosszabbításának ötlete egyébként nem új: amellett, hogy tavaly a Magyar Nemzeti Bank javaslatcsomagjában szerepelt, Balog Zoltán korábbi tárcavezető már 2017-ben beszélt róla. Akkor úgy fogalmazott: kilencosztályossá alakítanák az alapképzést, de arról még viták zajlanak, hogy négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat vagy 3+3+3 éves általános iskola lenne-e a jó megoldás.