Élet+Stílus hvg.hu 2019. november. 08. 07:06

Bevezethetik a nulladik évfolyamot az általános iskolákban

A Népszava értesülései szerint egyfajta felkészítő osztályt illesztenének be az óvoda és az általános iskola közé.

A kormány nem mondott le a kilenc osztályos általános iskola tervéről, a készülő új Nemzeti alaptantervben (NAT) helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész, értesült a Népszava.

Ezek olyan felkészítő osztályok lesznek, amelyeket az óvoda és az általános iskola közé illesztenek be, és elsősorban azok a gyerekek kerülnek ide, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek. A lap úgy tudja, a nulladik évfolyam bevezetéséről a november 5–7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett.

A közoktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket. A Népszava megkeresésére azt írták: amíg az új NAT előkészítés alatt van és nincs róla döntés, addig a tartalmáról nem tudnak tájékoztatást adni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.