Élet+Stílus hvg.hu 2019. szeptember. 27. 11:46

Több ezer diák vonul Budapesten, hogy a klímaváltozás ellen harcoljon

Elindult a harmadik Globális Klímasztrájk budapesti menete.

Szeptember 19-én elkezdődött a harmadik globális klímasztrájk, melynek keretein belül fiatalok tömegei vonultak az utcára világszerte, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozásra. Magyarországon szeptember 20-án vette kezdetét a Klímahét egy látványos behalással, szeptember 27-én pedig

elstartolt a harmadik budapesti Globális Klímasztrájk.

A résztvevők a Clark Ádám téren gyűltek össze, és 10-kor elindultak a Kossuth térre. Az országban egyébként 16 városban szerveznek még tüntetéseket.

A klímasztrájkot a Greta Thunberghez köthető Fridays For Future mozgalom szervezte, az Extinction Rebellion (XR) nemzetközi mozgalom pedig támogatóként segített. 

Úgy látjuk, hogy a legutóbbi Klímasztrájkhoz képest megduplázódott a résztvevők száma, körülbelül ötezren indultunk neki az útnak. Külön öröm, hogy a résztvevők 95 százaléka fiatalokból áll, akiknek a jövőjéről van szó

– mondta a hvg.hu-nak az Extinction Rebellion aktivistája, Minkó Mihály, aki hangsúlyozta, a megmozdulás kiemelt célja, hogy felhívják a politikusok figyelmét a klímaválságra, és cselekvésre ösztönözzék őket.

Ahogy a hvg.hu fotóin is látható, tényleg nagyszámú, többnyire diákokból álló tömeg halad a Parlament felé.

Reviczky Zsolt

Az eseményen részt vesz Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt is.

Reviczky Zsolt

A helyszínen lévő tudósítónk szerint Karácsony mellett Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője, Kendernay János, a párt társelnöke, és Schmuck Andor ismert közéleti jelenség is a tömeggel halad.

Reviczky Zsolt
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.