Élet+Stílus hvg.hu 2019. április. 29. 08:58

Már 27 iskola gimisei jótékonykodnak inkább ballagási ajándék helyett

Egyre több diák dönt úgy, hogy arra kéri a családját és ismerőseit, hogy a virágra szánt pénzt adják jótékony célra.

Eddig huszonhét középiskola végzősei csatlakoztak az idei KézenFogva Ballagunk akcióhoz, amelyben a diákok arra kérik családtagjakat és barátaikat, hogy egy-egy virágszál vagy csokor árát inkább jótékony célra fordítsák – írja az Eduline oktatási portál.

A kezdeményezés 2016-ban indult, akkor még csak két középiskola – a Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum – vett részt benne, a programot az első évben a diákok és a KézenFogva Alapítvány munkatársainak közös felvetései, a ballagók ötletei, javaslatai formálták. Tavaly már hárommillió forintot gyűlt össze, ebből az összegből fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiataloknak segített megfelelő munkahelyet találni a kezdeményezést elindító alapítvány.

A szülők, rokonok, ismerősök a meg nem vásárolt virágok árával a fogyatékos fiatalokat a www.kezenfogvaballagunk.hu adományozói felületen keresztül támogathatják. A kezdeményezéshez bármelyik iskola csatlakozhat, de osztályszinten is van erre lehetőség, és olyan is van, hogy egy-egy ballagó diák egyénileg csatlakozik az akcióhoz.

További részletek az Eduline oldalán olvashatók!

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.