A hónap végéig várják a budaörsi pedagógusok az Orbán Viktornak címzett nyílt levelükhöz a támogató aláírásokat. Vannak igazgatók, akik nem továbbítják a kollégáknak a levelet.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét 2011-ben a szakbizottság „tárgyalásra alkalmatlan” címkével küldte volna vissza a kormánynak. Az ezt követő frakcióülésen Orbán Viktortól azt mondta, hogy „…aki a törvényt bírálja, az Hoffmannt bírálja, aki Hoffmannt bírálja, az a kormányt bírálja, aki a kormányt bírálja, engem bírál”.
Ezek után Pokorni Zoltán nem szavazata, és egy mellékhelyiségben tartózkodó fideszes képviselő hiányzó voksa mellett a teljes frakció megszavazta a korábban tárgyalásra alkalmatlannak tartott törvényt. Egy ilyen körülmények között elfogadott, azóta csak toldozott-foltozott törvény hatásait érezzük egyre inkább – emlékeztetnek a néhány hete Orbánnak szóló, az oktatáspolitikai döntésekbe beleszólást és az iskolai dolgozók bérének rendezését követelő nyílt levél megfogalmazói.
(„Ha a gyerekek látják, hogy mindezt tűröm, hogy álljak eléjük?” – lesz-e újabb tanárlázadás? című cikkünkben bővebben is utánajártunk a kezdeményezésnek.)
A levelet elküldték több mint hatezer címre, sok helyről már érkeznek is vissza a támogató aláírások, azonban négy intézményvezető nyíltan vállalta, hogy nem ért egyet annak tartalmával, és nem továbbítja kollégáinak, de a kezdeményezők számos más helyről is hallottak hasonlókat. Az ilyen helyzetben lévő kollégáknak azt tanácsolják, hogy reklamáljanak a vezetőjüknél, de a budaorsi-level.webnode.hu site-ról is megtudhatnak minden információt.
Arra biztatnak mindenkit, aki egyetért nyílt levelük tartalmával, bátran írja azt alá. „Ki kell állnunk magunkért, gyermekeinkért, a jövőnkért! Mit tehetnek velünk? Nagyon kevesen vagyunk a pályán, 8-10 éven belül harmadunk nyugdíjas lesz, utánpótlás alig van. Abban is bízhatunk, hogy megértik; a jövő generációját nevelni csak olyan pedagógusoknak szabad, akik bátrak, a saját és mások érdekei miatt képesek és készek is kiállni. Megfélemlített pedagógusok nem tudnak szabad, gondolkodó, kreatív fiatalokat nevelni” – írják.
A budaörsiek egyébként már kértek is időpontot Orbán Viktortól a levél és az aláírások átadására. (Az ország bármely pontján, bármely időpontban át tudják adni, ha ad nekik három percet Orbán.)