Ti választottatok meg minket, mi vagyunk a törvény, úgyhogy coki, lábhoz. Ha azt mondjuk, hogy mostantól 2x2 az 6, és erre törvényt hozunk, akkor az iskolában ezt fogjátok tanítani. Vélemény.
Úgy tűnik nem sikerül függetlennek maradnia a magyar tudománynak. Megvan a törvény, van alku. Palkovics eddig sem tartotta be, amit ígért, tudjuk, a kutatók mennek a levesbe. És nem vonulnak ki tízezrek tüntetni az utcára. Miért is tennék? Mit érdekli Gézát, a cégvezetőt, Lacit, a kőművest, Mari nénit, a nyugdíjast, hogy pár ezer kutató milyen jövő elé néz. Eddig sem tudott róluk semmit, talán azt sem tudta, hogy létezik az MTA és ráadásul vannak kutatóintézetei. Nem tudják, hogy a jövőjük, a gyerekeik és unokáik élete forog kockán.
Még Zsóka a középiskolai tanár is csak csóválja a fejét, és eszébe jut, milyen volt, amikor az oktatást nyomta le a hatalom, és a szülők nem vonultak ki egyként, hogy megmentsék a gyerekeiket a lebutítástól. Lassan már nem is éri el az emberek érzékenységi küszöbét, amikor újabb prédát talál magának a saját erejétől megrészegült hatalom. Csak törvényt kell rá hozni, és attól kezdve senkinek nem lehet egy szava sem. Ti választottatok meg minket, mi vagyunk a törvény, úgyhogy coki, lábhoz. Ha azt mondjuk, hogy mostantól 2x2 az 6, és erre törvényt hozunk, akkor az iskolában ezt fogjátok tanítani, ahogy már újonnan írt ősmítoszunk is tananyag, a térképek is szabadon újrarajzolhatók, és az ½ bizony 1 és 2 közé esik. Amennyiben a hatalom tévedhetetlen, akkor amit a tankönyvben leír, az törvény lesz.
Ki állítaná meg a butítást? A nép? Igen, ha tudná, hogy miért, de nem tudhatja, mert a propaganda által szakadtra mosott agyak már csak félni és gyűlölni tudnak, gondolkodni nem. A tudósok megírták, hogy miért alaptalanok az új ősi legendák, mi a gond azzal, ha némely város vagy határvonal arrébb csusszan a térképeken pár száz kilométert. Kit érdekel?
A tudomány nem tökéletes, de legalább erre törekszik. A tudósok állandó vitában vannak önmagukkal és egymással, és ahogyan halad előre a fejlődés, újabb és újabb elméletek születnek. Mondhatjuk, hogy akkor a tudomány folyton téved? Igen, elég gyakran, de folyton kritikusan kezel minden kijelentést. Ez a dolga. Megvizsgál, elemez, és a lehető legjobban leírja a jelenségeket, összefüggéseket. Egy csomó egyéni és csoportérdek jelenik meg a tudományos publikációkban, és lehet tudni, hogy a cégek sokszor azt várják el a kutatóiktól, hogy bizonyítsák be, hogy a termékük mennyire fantasztikus. A tudomány nem tökéletes, de legalább a kutatók kontrollálják egymást, bizonyítják az ellenvéleményt. Egészen addig így is lesz, amíg vannak kutatók tömegei, akiket nem valamilyen hátsó erő, igazít el, hanem a tudás legfelsőbb ereje, az igazság keresése. Ez védi meg az emberiséget a kipusztulástól. Ez az, amit nem tud a tudományról Laci, Mari, Géza és a többiek. Ők csak azt látják, hogy a tudósok mondanak ezt is azt is, és viszik a pénzt.
A tudománynak szólnia kell a többséghez, nem lehet kis elit játszóháza. Nem lehet csonttoronyban szöszmötölni. A jövő a tudományé, különben nem csak a politikusok, hanem mindenki beleszólhat majd abba, hogy 2x2 mennyi. Lásd lapos föld hívők. Ha a tudomány megadja magát a politikának, akkor hiteltelenné válik, és semmi nem állíthatja meg a lejtőn. Ettől kezdve 2x2 akármennyi lehet, attól függően, hogy kinek van erősebb médiája.
Ez a folyamat elindult, már bárki véleményvezér lehet, nem csak egy jött-ment miniszterelnök. Ott vannak a konteok, a chemtrail, az egész internet és benne a fröcsögő ostobaság, és persze a „fakebook”, amely hatalmas erő, és nem mindegy, merre fordul.
A fénysugarunk az, hogy a tudományért tartott demonstrációkon rengeteg fiatal jelenik meg. Ők tudják, hogy a tudomány félreállítása, legyen az, a média, az oktatás vagy a kutatás terén, a teljes kiszolgáltatottsághoz vezet. Kiállnak Laci, Mari, Géza, és a többiek érdekében is.
Nem adjuk fel a tudományt a politika kedvéért sem. Az eddigieknél sokkal hatékonyabb ismeretterjesztési rendszert lehet felépíteni. A folyamat elindult, van Szkeptikus Klub, tartunk Agykutatás hetét, és Magyar Tudomány Ünnepét. Reméljük hamarosan ez az ünnep évente nem egy nap lesz, hanem legalább 375.
A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa.