Élet+Stílus hvg.hu 2019. március. 06. 09:27

Sírással védekezett a szexuális zaklatási vádak ellen R Kelly

Felkavaró interjúban próbálta megvédeni magát R Kelly.

„Nem igaz”, „nem fair” és „hülyeség”, hogy évtizedeken át szexuálisan, érzelmileg és fizikailag zaklatott nőket és lányokat – állította a CBS Newsnak adott zaklatott interjújában R Kelly. „Én nem tettem ezt, ez nem én vagyok, az életemért küzdök” – mondta elcsukló hangon az énekes.

A CBS alig két héttel az után ültette le egy interjúra Kellyt, hogy az énekest százezer dolláros óvadék fejében szabadlábra helyezték, miután tízrendbeli szexuális zaklatással vádolták meg. Az állítólagos áldozatai közül hárman 13 és 17 év között voltak, amikor a szexuális visszaélés történt. A vádban szereplő esetek közül a legkorábbi 1998. májusi.

Az interjúban Kelly többször beszélt arról, hogy az ellene felhozott vádak abszurdak, a nézők „józan eszére” apellált, máskor meg azt mondta, nem fair, hogy folyton előhozzák a korábbi életét. Hangsúlyozta azt is, hogy egy korábbi esetben már felmentették.

Az énekes ügyvédje egyébként többek között azzal védekezett, hogy R Kelly egy sztár, így nincs is szüksége nem beleegyezésen alapuló szexre.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.