A rehabról nemrég kikerült rapper azt mondta, megpróbálja rendezni kapcsolatát Majkával.
Szerdán az előre megbeszéltek szerint hívták volna Sebestyén Balázsék Curtist, ám ő nem vette fel, a beszélgetés meghiúsult – írtuk tegnap. A rapper később úgy magyarázta a történteket, hogy kiment fejéből, és egyébként is a futóprogramját csinálta a megadott időben, és saját telefonja sincs.
Emiatt Sebestyén Balázs kifejezetten felháborodott, és kijelentette, hogy többet nem hajlandó beszélni sem Curtisszel. Végül csütörtök reggel beharangozta, hogy meggondolta magát, kell adni egy újabb esélyt Curtisnek.
Ezúttal össze is jött a beszélgetés. Curtis elmondta, tudja, most neki kell bebizonyítania mindenkinek, hogy megváltozott. Kijelentette, hogy maga mögött hagyta már a bulizós időszakát, és elég volt belőle, új dolgokra fókuszál már.
Arról is beszélt, hogy megpróbálja rendezni korábbi zenésztársával és barátjával, Majkával a viszonyát, már beszéltek is telefonon. „De időbe fog telni, míg újra régi lesz a barátságunk.”
Ha sikerül kiérdemelni Majka bizalmát, az sem elképzelhetetlen, hogy újra együtt fognak dolgozni.