Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, inspiráló önéletrajza kedden jelent meg. (A magyar kiadásra december 7-éig kell várni.) Az Így lettem meglepően szókimondó és őszinte memoár, amelyben derűsen, szellemesen ír a nyilvánosság előtt és a magánéletében megtapasztalt győzelmeiről és csalódásairól. A megjelenés alkalmából a kiadó interjút készített a volt first ladyvel.
A könyv írása közben milyen élmények érték, amelyekre nem számított?
Nagyon sokat jelentett számomra, hogy megírhattam ezt a könyvet. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy csak töprengtem, gondolkodtam, és erre bizony egy évtizeden át nem sok alkalmam adódott. Amint Barack elnökválasztási kampánya megkezdődött, minden egyes nap rohanásban telt. Jó érzés volt végre leengedni egy kicsit, és feltenni magamnak a kérdést: „Hogyan jutottam ide? Hol voltak a fordulatok a történetemben?” Nagyon sok apróbb pillanat bukkant a felszínre – csupa olyan, amelyekről az emberek nem tudhatnak, de rájöttem, hogy alapvető szerepet játszottak abban, hogy azzá váltam, aki vagyok.
Mit szeretett volna elérni a memoár megírásával?
A legfőbb reményem az volt, hogy olyasvalamit hozok létre, ami hasznos lehet mások számára, és a saját életükben is fel tudják használni. Ezért arra összpontosítottam, hogy a lehető legőszintébben meséljem el a történetemet. Nem akarok visszavágni, sem részletes politikai beszámolót nyújtani. Azt reméltem, hogy megmutathatom, milyen volt munkásosztálybeli fekete lányként felnőni Chicago déli részén, majd az Amerikai Egyesült Államok first ladyjévé válni. Az egész lényem ott van azokon a lapokon, ami azzal jár, hogy most kissé kiszolgáltatottnak érzem magam, mert tudom, mit tárok az olvasók elé. De remélem, azzal, hogy megoszthatom a történetem, a jót is és a rosszat is, mások bátorságot merítenek belőle, hogy ők is elmondják a sajátjukat.
Szókimondóan ír arról, mennyire boldogtalan időszak volt, amikor jogászként dolgozott. Milyen tanácsot adna azoknak, akik nem biztosak a saját útjukban, és szükségük lenne egy kis segítségre az eligazodáshoz?
Az, aki elég szerencsés ahhoz, hogy egyáltalán kielégítő karrierről gondolkodhat – és nagyon sokan nincsenek ebben a helyzetben –, úgy gondolom, a legjobb, ha hallgat önmagára. Úgy értem, nagyon-nagyon figyelmesen. Meg kell győződnünk arról, hogy nem másvalaki elvárásai szerint cselekszünk. Én itt akadtam el. A fiatal felnőtt éveimet azzal töltöttem, hogy sorra kipipálgattam a listámon szereplő tételeket, amelyeket szerintem a társadalom elvárt tőlem, de rájöttem, hogy ettől nyomorúságosan érzem magam. Mindez komoly önvizsgálattal járt. Naplót is vezettem. Rájöttem, hogy igazából másoknak akarok segíteni, ezért ráléptem a közszolgálat útjára. Szóval azt mondanám, elsősorban figyeljünk a belső hangra, és minden mást zárjunk ki.
Az életútját hullámhegyek és hullámvölgyek jellemzik, de számos elképzelhetetlen helyzetet is megtapasztalhatott. Hogyan alkalmazkodott a kiszámíthatatlansághoz, amely ez idő alatt az életét kísérte?
Megtanultam, hogy időnként szét kell tárnunk a kezünket, és hagynunk, hogy a hullámvasút tegye a dolgát. Semmihez sem kapunk útmutatót, akár két kisgyerekkel, kimerítő munkakörrel és egy nagyra törő férjjel kell zsonglőrködnünk – vagy két nagyobbacska gyereket nevelünk, miközben arra próbálunk rájönni, hogyan illene megszólítanunk a vacsorán mellettünk ülő miniszterelnököt.
Ír a belső küzdelmeiről is, arról, hogy időnként megkérdőjelezi, hogy elég jó-e. Tudna adni néhány tippet, hogyan lehetne legyőzni az önbizalomhiányt?
Ugyan volt nem kevés siker is az életemben, a mai napig fel tudom idézni annak a kínos pillanatnak a fájdalmát, amikor kisdiákként az egész osztály előtt rosszul betűztem ki egy szót. Még mindig emlékszem, mennyit kételkedtem önmagamban munkásosztálybeli, kisebbségi hallgatóként az egyetemen, ahova jobbára vagyonos, fehér diákok jártak. Úgy gondolom, mindannyian őrzünk ilyen pillanatokat – és hadd mondjam el, ezek nem tűnnek el csak úgy maguktól akkor sem, amikor az ember azon kapja magát, hogy egy zsúfolt sportcsarnokban tömegekhez szól, vagy Anglia királynőjével van találkozója. Sokat segített, hogy idősebb lettem, átéltem több ilyen kétkedést is, és rájöttem, hogy mindez nem jelenti azt, hogy itt a világvége. Ami azt illeti, akár új kezdet is lehet. Természetesen az adott pillanatban nem lesz kellemesebb ez az érzés, de végül a kételyek akár hasznosnak is bizonyulhatnak, feltéve, ha nem ez határozza meg, ahogyan magunkra gondolunk. Ez is az önmagunkra találás része.
