Az elsőfokú tárgyalás megrovással, a második felmentéssel zárult, a jogerős döntés szerint sem sértette meg Szily László Fásy Zsülike becsületét.
Szily, aki most a 444 újságírója, még a Cink.hu-n idézett egy durva bejegyzést, méghozzá azt, hogy Pomper Tibor (korábbi labdarúgó) durván beszólt Fásy Ádám lányának. Pomper többek között azt írta, hogy
„Láttam már sok mindent. Láttam fiút fiúval csókolozni. Láttam már lányt lánnyal smárolni. Láttam éjjeli őrt nappal meghalni, és láttam rulettgép előtt olyan embert, aki azt magyarázta, amikor nem dobták be a számát, hogy a gépben elbújt egy szerelő! Láttam sok mindent... De ilyet még nem!”
Meg írt egyebet is, durvákat. A Cinken megjelent írás után Fásy büntetőfeljelentést tett, és bár az ügyészség úgy ítélte meg, hogy az ügy nem ér annyit, hogy a köz nevében vádat emeljenek Szily ellen, az énekesnő magánvádas formában folytatta a pereskedést. Az újságíró most azt írja, a harmadfokú bíróság is lényegében ezt a másodfokú ítéletet hagyta helyben.
„Volt azonban egy olyan eleme az ítéletnek, amit ők tettek hozzá, és aminek annak ellenére hatása lehet arra, hogy mit lehet újságban leírni Magyarországon, hogy nálunk nincs precedensjog. A bíró arról beszélt ugyanis, hogy idézni egyértelműen idézhettem Pomper Tibor szavait, de emellett a saját, ezekhez fűzött kommentárjaimmal sem követtem el semmiféle büntetendő cselekményt.
Mégpedig azért, mert az nem törvénytelen, ha valaki – például egy újságíró – egy véleménnyel, legyen az akár durva, becsületsértő vélemény – az egyetértését fejezi ki írásban.”