Élet+Stílus hvg.hu 2018. június. 17. 15:21

Náci mentalitással állította párhuzamba az abortuszt Ferenc pápa

Szerinte ugyanazt tesszük, mint a nácik, csak épp kesztyűben.

Ferenc pápa a Család Fóruma nevű szervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott beszédet szombaton Rómában. A beszéd középpontjában értelemszerűen a család állt, és sikerült néhány nagy visszhangot kiváltó mondatot mondania.

Szerinte náci mentalitás szülte az abortusz gyakorlatát, amelynek során véget vetnek azoknak a terhességeknek, amelyekből fogyatékkal vagy betegséggel élő gyerek születne. „Ugyanazt tesszük, mint a nácik tették a faj tisztaságának a megőrzése érdekében, csak mi kesztyűben csináljuk” – mondta a pápa. A megjegyzés erősnek tűnhet, de nyilván igazodik a katolikus egyház irányvonalához, amely tiltja az abortusz és a fogamzásgátlás minden formáját A pápa szavainak különleges nyomatékot ad, hogy a szülőhazájában, Argentínában csütörtökön szavaztak meg egy olyan javaslatot, amely törvényessé tenni az abortuszt, Európa egyik katolikus fellegvárában, Írországban pedig a közelmúltban döntöttek népszavazással a szigorú abortusztörvények enyhítése mellett.

Ferenc pápa beszélt arról is, hogy házasságot csak férfi és nő köthet, vagyis elutasította a melegházasságot.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.