Nagyon fontos lépést tett Észak-Korea és Dél-Korea pénteken, a két ország megállapodott, hogy atomfegyvermentessé teszik a Koreai-félszigetet. Eme történelmi pillanatban reflektorfénybe került egy gasztrodiplomáciai húzás is: Kim Dzsong Un különleges tésztát kínált Mun Dzse Innek.
Miután a két vezető kezet rázott Észak-Korea és Dél-Korea határa fölött, a feszültséget vélhetően óvatos poénkodással próbálták levezetni. Kim Dzsong Un például megjegyezte, hogy nagyon finom és híres phenjani tésztát hozott a Koreai Köztársaság elnökének, Mun Dzse Innek.
A helyi média jelentése szerint a diktátor így fogalmazott: "megnéztem a híreket, és az emberek sokat beszélnek az ételekről. Úgyhogy hoztam egy kis phenjani hideg tésztát Mun elnöknek, fogyassza egészséggel. Mun elnök úr, érezze jól magát, és kóstolja meg a phenjani tésztát, amit hoztunk".
A tészta a BBC szerint már trendingel is a Twitteren, Dél-Koreában pedig Kim Dzsong Un szavai után mindenki hideg tésztát akar enni, az éttermek előtt sorok állnak, és a vendégek ugyanazt a rendelést adják le: phenjani tésztát kívánnak. A posztok alapján ugyanis többen azt gondolják, hogy a tészta az eddig szemben álló két ország jövőbeni békéjének szimbóluma lehet.
Important diplomatic developments between the Koreas -> symbolic ground-level response of long queues for Pyongyang cold noodles (냉면 / naengmyeon) in South Korea. Just thought this was interesting. pic.twitter.com/Z2jOQ0TIQx
— 아이스 배어������ (@myouiwaddles) April 27, 2018
A phenjani Naengmyeon nevű étel hajdinatésztából készül, hideg marhahús- vagy tyúkhúsleveshez adják, és többek között uborkával, valamint a koreai konyha tradicionális erjesztett ételével, a kimcshivel tálalják.