Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Csütörtökön, cikkünk megjelenésekor nyílik a tárlat a 36. a Magyar Sajtófotó Pályázat nyertes képeiből a Capa Központban. Mutatunk néhány meghatározó képet.
Egy jó sajtófotónak egyszerre kell teljesítenie két kritériumot: legyen fotóművészi szempontból minőségi munka, és legyen érdekes, aktuális az az esemény, amelyről szól – mondja a hvg.hu-nak Bánkuti András a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke. Hozzáteszi, el tudja képzelni, hogy akár a most kiállított képek közül is több visszaköszön majd a jövő történelemkönyveiben („sosem lehet tudni, melyik kép válik olyan szimbolikussá, mint például az Orbán Viktor 1989-es beszédéről készült fotó”) éppúgy, mint fotóművészeti tárlatokon.
Bánkúti egyébként úgy látja, az idei pályázatra több, és szebben, emberiben megkomponált szociofotó érkezett, mint a korábbi években. De úgy általában, ha valaki elmegy a Capa Központba, és végignézi a tárlatot, kap egy átfogó tablót mai Magyarországról, annak örömeivel, bánataival – mondja. Vannak képek az olimpiai kampányról, a vizes vébéről, civil akciókról ugyanúgy, mint az őcsényi polgármesterről, Geréb Ágnesről, a különböző tüntetésekről. Ez utóbbiak közül Bánkúti kiemeli a Tüntetés Turizmus-sorozatot (Zsolt Pétertől), amely úgy mutatja meg a különböző politikai megmozdulásokat, hogy közben a főváros legszebb helyeit láthatjuk a képeken.
A fotózás az utóbbi másfél évtizedben teljesen demokratizálódott, ma már mindenkinek ott van a zsebében a fényképezős telefon, így bárkiből lehet fotóriporter. Így a sajtófotó-pályázatra is beküldhet képet egy amatőr is, de azt azért Bánkúti hozzáteszi, a profi fotósok arra is figyelnek, hogy a riportfotó jól komponált legyen, jók legyenek a fények stb. Ennek ellenére sokszor bekerülnek az ügynökségek képei közé amatőr fotók, mint például a londoni robbantások idején. Tehát jól kiegészítik egymást a hivatásos fotósok és az amatőrök alkotásai.
Több mint hatezer kép
Idén összesen 247 szerző 2260 pályaművel pályázott sikeresen. A zsűri (amely három külföldi és két magyar szakemberből állt) összesen 6302 képet tekintett meg az előzsűrizés, illetve a januári zsűrizés során.
Mint korábban írtuk, a legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ-nagydíjat Móricz-Sabján Simon, a Világgazdaság fotóriportere nyerte Borsosék című anyagával.
Több kategóriában is díjat nyert Mónus Márton, a hvg.hu korábbi kollégája. A hajléktalanokat mentő Menhely Alapítvány krízisautó-szolgálatáról készült képsorozatért André Kertész-nagydíjjal tüntették ki. „Nem vagyok az a típus, aki szeret fürdeni a dicsőségben, ezért nagyon meglepett a dolog, pláne, hogy volt a témában egy másik anyag is, amelyet erősebbnek éreztem” – mondja. De díjat nyert a Gulyás Márton tárgyalásáról szóló sorozatával is, valamint a hír-eseményfotó kategóriában is kitüntették az egyik CEU-párti tüntetésen készült fotóját. A zsűri továbbá Szalay Zoltán-díjjal is jutalmazta, azaz ő lett idén a legjobb 30 éven aluli fotóriporter.
Az Escher Károly-díjat, vagyis a legjobb Magyarországon készült hírképért járó elismerést pedig Asszonyi Eszter, a HVG külső munkatársa kapta Megemlékezés című fotójáért.
"A szüleim tanárok, sok iskolai kirándulással a hátuk mögött és van egy öcsém, aki a hétvégén hazaért a sítáborból" - erre gondolt, amikor a veronai busztragédia után a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban tartott megemlékezésen dolgozott. "Ez a kép nem az iskola előtt, készült, hanem egy osztályteremben. Nem tudom, miért mentem be oda. A balesetben elhunytak helyén gyújtottak gyertyákat: a fotón az látszik, hogy az egyik tanárra emlékeznek. Nagyon mélyen érintett ez a nap, rengeteget sírtam. Azt éreztem, hogy elsősorban ember vagyok: ugyanolyanok, mint ők, - valószínűleg az életkorom miatt is - és csak másodsorban fotós. Számomra ez a kép visszaadja azt, amiről ez a baleset szólt: hogy az elhunytak már nincsenek ott, nincsenek jelen."
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában 3. helyezést ért el Polyák Attila - az Origón megjelent - Doktor Mancsok című fotósorozata. Három-négy hónapon keresztül kísérte Tuza Erikát és hospice terápiás kutyáit, Mayát és Fridát különleges küldetéseikre; a gazdi az ebekkel gyógyíthatatlan beteg felnőttek és gyerekek napjait próbálja könnyebbé tenni. A két négylábú az élet egyik legnehezebb szakaszában, a búcsúzáskor nyújt támaszt a betegeknek, és tudtukon kívül adnak hatalmas segítséget a hospice házak szakápolóinak is.
A maga is nagy kutyarajongó Polyák Attila azt tapasztalta, hogy „amint megjelentek a blökik a betegeknél, megszűnt a múlt, a jövő, megszűnt az aggódás és a félelem is, akkor úgy hirtelen a betegek mindent elfelejtettek”. A fotós meglátása szerint a két különböző habitusú kutya jelenlétének köszönhetően nyitottabbá válnak a hospice házak lakói, akik így az ápolók felé is könnyebben tolmácsolják szorongásaikat. „A kutyás terápia szerintem ebben nyújt többet egy hagyományos terápiához képest: a kutya egy kapocs, egy csatorna lesz a beteg, az idős ember és az őt ápoló, szívvel-lélekkel dolgozó személy között”.
