A Nemzetközi Macaron Napot március 20-án Párizsban és New Yorkban több, mint 10 éve ünneplik, 2012 óta pedig Magyarországon is. Az édes bűnök elkövetésének tetthelye ezúttal a Tesla Budapest.
"Én csak egy zsúrt szerettem volna a Sarki Fűszeres teraszán. De aztán kiderült, hogy belenyúltam valamibe. Azt hittem, hogy csak 2-3 cukrászdában van macaron, és aztán jöttek folyamatosan a hívások, megkeresések. Emlékszem, pánikban töltöttük a rendezvény előtti egy hónapot, mert fogalmunk sem volt hol tarsuk, annyira sok volt az érdeklődő. Végül a NU Bisztró mellett döntöttünk a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel téren, és jó döntés volt. Leszámítva, hogy a rendezvény felénél le kellett zárni a helyszínt azzal, hogy megtelt, valamint macaronok jelentős része elfogyott." - Hát így kezdődött 2012-ben a macaron-mániás Boros Regina jóvoltából, aki azóta is évről évre a nap főszervezője, házigazdája.
A rendezvényen nemcsak a macaronok színesek, de rendre a programok is, fő attrakcióként az elmaradhatatlan, immáron hagyományos macaron versennyel, amelyen a szakmai zsűri kiválasztja az év macaronját két kategóriában. Idén az egyik kategória a szabadon választott íz lesz, amely az adott cukrászda saját maga által legjobbnak tartott macaronját jelenti, a másik pedig egy karakteres fűszeres íz, ez lehet rozmaring, levendula, fahéj, kardamom, tonkabab, stb.
S hogy ezt mennyire komolyan veszik, mutatja a zsűri összetétele:
Harmath Csaba gasztronómiai szakértő,Stephane Gerphagnon cukrász, Culinary Institute of Europe,Jeremy Cayron executive chef, Grand Café Budapest, Korponai Péter cukrász, á Table, Horváth Susa séf és gasztroblogger, Susa in the Kitchen. A zsűritagok a délután félnégykor kezdődő megmérettetés előtt mindenesetre elmondják, hogy szerintük milyen a jó macaron, és milyen újdonságokat hozhat.
Az este hét órai eredményhirdetésig pedig le lehet vezetni az izgalmakat kóstolásokkal a kiállítók standjain: á Table!Boulangerie, Bolka Bonbon, DOT for You, Farkas Vilmos Sütődéje, Heszperidák Kertje, Fáma Budapest, Hisztéria Cukrászda, Sugar Shop&Confectionary, Mészáros Cukrászda (Szombathely), Pausa Apátsági Kávéház (Pannonhalma).
Aki kimaradna a Teslában az erzsébetvárosi édes életből, vagy éppenséggel ott kapna kedvet a házi cukrászkodáshoz, annak felfedjük a tökéletes macaron titkait:itt
S hogy mi is egészen pontosan a macaron?
Darált mandulából, cukorsziruppal felvert tojásfehérjéből készülő, különféle krémekkel töltött és ízesített, a szivárvány minden színében mutatkozó kis falásnyi sütemény. A legnagyobb hagyománya - annak dacára, hogy a maccarone a XIV. században Velence környékén született - Párizsban és New Yorkban van. Mai formájában először a francia Ladurée cukrásza, Pierre Desfontaines készítette az 1830-as években.