Élet+Stílus hvg.hu 2018. február. 22. 12:02

A Pride szervezői cenzúrázták a "transzipart" kritizáló Kiss Noémi beszédét

A Budapest Pride Fesztivál szervezői előbb felkérték Kiss Noémi írót, hogy tartsa meg ő a nyitóbeszédet júniusban, majd hirtelen lemondták Kiss beszédét. A munkássága során szociálisan érzékeny témákkal foglalkozó író szereplését azért utasították vissza, mert állításuk szerint Kiss megbántotta a transznemű közösséget.

Kiss Noémi a Facebookon egy nyilvános posztban írta meg, hogy a Budapest Pride őt kérte fel korábban arra, hogy az LMBTQ fesztivál és felvonulás nyitóbeszédét június 8-án este megtartsa. A Pride szervezői azt írták neki, hogy úgy gondolják: Kiss Noémi értékes gondolatokkal tudna hozzájárulni az est sikereihez, nagy megtiszteltetés lenne, ha elődeihez hasonlóan – tavaly Székely Kriszta színházi rendező, 2016-ban Kiss Tibor Noé író, 2015-ben pedig Alföldi Róbert beszélt a megnyitón – az ő gondolataival indulna a 2018-as Pride.

Csakhogy a szervezők hirtelen lemondták Kiss beszédét. „Úgy döntöttek, nem adnak helyet a gondolataimnak. Ezt én cenzúrának veszem” – emeli ki Facebookon az író. Mint fogalmaz: nagyon büszke volt arra, hogy a Pride szervezői rá gondoltak először, hiszen eddigi könyveiben, írásaiban és hangjátékaiban „mindig központi szerepet játszott, hogy nők, anyák, gyerekek, melegeket és transzemberek életét, sportolók érzésvilágát” bemutassa, hogy rávilágítson: a magyar társadalom még mindig aszimmetrikus, a nőknek harcolni kell a jogaikért. Ám a Pride-nak még sincs szüksége arra, hogy Kiss Noémi ezekről a fesztivál közönsége előtt is beszéljen, ennek pedig az az oka, hogy Kiss megbántotta egy Facebook-csoportban posztolt megjegyzéseivel a transznemű emberek közösségét. „Kedves Noémi, az elmúlt napokban a hazai transznemű közösség jelezte nekünk, hogy őket bántó transzkritikus kommenteket posztoltál Facebook-on (a magyar gender studies csoportban)” – idézi Kiss a Pride szervezőitől kapott elutasító levelet.

Fülöp Máté

Kiss az említett csoportban annak a kritikus véleményének adott hangot, mely szerint a transzipar a felnőttek céljaira transzneműnek definiált gyerekeket használ fel. Egy konkrét eset kapcsán – egy tíz éves transznemű kisfiú volt a New York-i divathét szenzációja – nemcsak ő, de Karafiáth Orsolya is felszólalt, Karafiáth a 24.hu-nak írt véleménycikke szerint a transznemű gyerekből cirkuszi mutatványt csináltak. Kiss Noémi így fogalmaz: "Mindig bírálni fogom azokat a rendezvényeket, ahol magzatokat védenek hamis kutatási eredményekkel, vagy kisgyerekeket szexualizálnak, nemi identitásukat felnőttek saját céljaiikra használják és magyarázzák a "szabadság progresszív levegőjével". Legyen ez egy LMBTQ, vagy egy Amnesty, vagy a "keresztény" lombikellenes hangadók által szervezett fórum."

Kiss Noémi szerint igenis érdemes társadalmi vitát indítani a transziparról (működését a szexiparhoz hasonlítja), a gyerekek testének kihasználásáról, de azzal, hogy a Pride elhatárolódott a nyitóbeszédétől, szerinte a szervezők egyúttal a vitát is visszautasítják. „Ha a PRIDE mostantól kiközösít, akkor a kibeszéletlen dolgok a diskurzusrendőrség felügyelete alá kerülnek, és ez kinek lesz jó?” – fogalmaz az író.

A Pride-nak is szemmel láthatóan nehéz dolga van, hiszen - a szervezők Kiss Noémi által közzétett levele szerint - a hazai transznemű közösség helyezett nyomást a fesztivál lebonyolítóira. Mint írják: a „Budapest Pride egy transzinklúzív LMBTQ szervezet”, és az elmúlt években egyre inkább igyekeztek, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsanak a transz közösségnek, így nem hagyhatják figyelmen kívül a hazai transzneműek aggályait.

Megjegyzés: Kiss Noémi rendszeresen publikál a hvg.hu-ra is.