Élet+Stílus MTI 2018. január. 25. 13:32

Farkas jár a Börzsönyben

Hiúz nyomait keresték, farkasét találták. A Bükkből vagy Szlovákiából érkezhetett a Börzsönybe.

A nyomok és az állat viselkedése alapján nagy valószínűséggel farkas nyomát találták meg a Börzsönyben, az állat a Bükkből vagy Szlovákia területéről érkezhetett – erről a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

Kálmán Gergely sajtóközleményben ismertette: a szerdán reggel megtalált lábnyomok alapján figyelték a ragadozó mozgását, majd ürülékmintát is találtak. Teljes biztonsággal csak a minta további elemzése után lehet kijelenteni, hogy a farkas sok év után visszatért a Börzsönybe – áll a dokumentumban.

A közlemény szerint Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre egy másik ritkán látott nagyragadozó, a hiúz nyomait kereste a friss hóban, amikor egy nagyobb kutyáéhoz hasonló lábnyomra lett figyelmes. 

Bedő Péterrel, a Börzsöny Alapítvány nagyragadozó-kutatójával folytatott konzultációt követően – aki már tavaly decemberben a farkaséhoz hasonló nyomokat talált a Börzsönyben – Darányi László és csapata több kilométeren át tudta követni a nyomcsapást, nagyon jó hóviszonyok mellett. A nyomok alapján megállapíthatóvá vált az állat terepi mozgása, viselkedése és az egyedi vadászati technikája, amely csak tovább erősítette a kutatók gyanúját, majd a nap folyamán ürülékmintát is találtak.

Kálmán Gergely szerint az utóbbi években egyre gyakrabban hallhatunk olyan hírekről, hogy ez az alkalmazkodóképes ragadozó fokozatosan visszahódítja korábbi területeit. Nagyobb arányú elterjedésüknek csak élőhelyük feldarabolódása és zavartsága szab határt, hiszen élelmük lenne bőven.

A farkasok mozgásterülete akár több száz négyzetkilométer is lehet, így lehetséges, hogy ez az állat a Bükkből vagy Szlovákia területéről érkezett a Börzsönybe felderítőként. A farkas hazánkban fokozottan védett faj, fontos szerepet játszik a vadállomány természetes, évezredek során kialakult szabályozásában.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.