Élet+Stílus MTI 2018. január. 05. 17:12

Ritka felvételek készültek a "világ legcsúnyább disznójáról"

A kutatók szeretnék felhívni a figyelmet a félreismert és valószínűleg kihalóban lévő fajra.

A jávai varacskos disznó hímjének az orra mellett nagy varacskok (dudorok) találhatók, innen származik a faj neve és "rossz híre". A populáció jelentősen csökkent az 1980-as évek óta a vadászat és erdei élőhelyük felszámolása miatt – írta a nagy-britanniai Liverpool mellett fekvő Chester állatkertje.

Brit és indonéz kutatók automata kioldású fényképezőgépeket és fotócsapdákat helyeztek el több Jáva-szigeti erdőben, hogy megörökítsék ezeket az elfoghatatlan teremtményeket. A kutatás célja az erősen veszélyeztetett faj populációjának alaposabb megismerése és megóvásuk módszereinek kidolgozása volt.

"Attól tartottunk, hogy mindegyik populáció kipusztul, mielőtt még a létezésüket fényképezőgéppel meg tudtuk volna erősíteni" – mondta a fotókat közzétevő állatkert egyik vezetője. A kutatásnak köszönhetően végül sikerült az indonéz jog által nem védett faj megóvására új intézkedéseket kidolgozni – tette hozzá.

A csak Jáva-szigeten élő disznók mérete azonos az európai vadkanokéval, csak soványabbak és nyújtottabb a fejük az állatkert szerint.

"A hímeknek három pár óriási varacsk van az arcán" – mondta el Johanna Rode-Margono, az állatkert munkatársa és a délkelet-ázsiai kutatás koordinátora. Ezek miatt a sajátosságok miatt kapták "a világ legcsúnyább disznója" csúfnevet, de valójában nekünk, kutatóknak inkább nagyszerűnek és tekintélyesnek tűnnek – tette hozzá Rode-Margono.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.