Élet+Stílus hvg.hu 2017. november. 29. 18:05

Harry miatt módosított pályát jegyese, Meghan Markle

Úgy döntött, kiszáll abból a sorozatból, amiben hét évig szerepelt. A producer egy kicsit másképp emlékszik.

Markle a Suits című amerikai sorozatban szerepelt, míg egy évvel ezelőtt, amikor kapcsolata Harry herceggel szárba szökkent, úgy döntött, hogy kilép a szériából.

Markle a BBC Newsnak azt mondta: nem gondolja, hogy eljegyzése önfeladással járna együtt. "Ez egy új fejezet. Azt is érdemes megjegyezni, hogy hét évig szerepeltem a sorozatban" – nyilatkozta.

A Suits alkotója, Aaron Korsh ugyanakkor azt nyilatkozta a BBC Radio 4-nak, hogy valójában az ő döntése volt, hogy Markle, a sorozatbéli Rachel Zane ne szerepeljen tovább a szériában. Azt mondja, egy évvel ezelőtt rizikót vállalt azzal, hogy – feltételezve azt, hogy Harry és Megan kapcsolata hosszabb távon is működik majd – a színésznő várhatóan új élethelyzetére tekintettel kiírja őt a sorozatból.


hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.