„Az első futóversenyemen egy 80 éves ember rám vert 10 percet. Sokkoló volt” – meséli Moós Gergely, azaz a Dagadt Köcsög blog szerzője, aki 111 kilósan, 33 évesen futott le 2011 tavaszán egy versenyen 12 kilométert. Fél év múlva már félmaratont, 2012 őszén maratont futott, amit azóta párszor meg is ismételt.

Moós Gergely

Fazekas István

Tragédiák sorozata és két év kemény munkája vezetett el az első versenyéig. 2009 karácsonyán meghalt a nevelőapja, fél évvel korábban pedig annak testvére. Egyikük sem volt hatvan.

„A nevelőapám nagyon vékony, szálkás ember volt, egyszer csak megállt a szíve és összeesett. Ott voltam 29-30 évesen, 120 kilósan, rájöttem, hogy ez így már nem vicces. Tudtam, már nem azért kell lefogynom, hogy jó csávó legyek, hanem hogy ne 20-25 évem legyen hátra.”

Pedig nem így indult: 14-15 éves koráig focizott, de leállt az edzésekkel. Jött a főiskola, majd a programozói lét, „mint minden irodai munka, ülsz, kaját rendelsz és nem mozogsz.” Munka, határidők, stressz, „mindig valami fontosabb volt saját magamnál”, a kilók pedig kúsztak. 120 fölött nem nagyon állt mérlegre, a fotózni tilos volt, gyűlölte magát.

Ezt írja arról a korszakról blogjában: „úgy ülök a fotelben, hogy ha 30-40 centi magasra feldobom a TV távirányítóját, akkor becsapódik, vet némi hullámot, aztán úgy marad, megáll a hasamon. Jó játék, hülyegyerekeknek”.

Az énképe nem ez volt, hanem a sportos kamasz. Nem stimmelt a tükörben látott csávó, de másnak sem: apja temetésén a rég látott ismerősök nem ismerték meg. „Rettenetes érzés.”

2010. januárban megvette a cipőt, a méregdrága futóórát, a chipet, a téli futónadrágot, csak a futás nem ment. Egy kerítésnyit – vagyis 50 métert - nem bírt futni, hát gyalogolni kezdett, fél év alatt 337 kilométert tett meg, a végén már óvatosan bele is kocogott. Hébe-hóba edz, 11 hónap alatt hét kilót fogy, majd rájön a megoldásra: felveszi a céges naptárba az edzéseket. Így már nincs kifogás, és egy idő után már nem is kell az emlékeztető. A fordulópont is valahol itt jön el: hulla fáradtan legyőzi a kanapé vonzását és az év leghidegebb éjszakáján is útnak indul, pedig nem is volt edzésnap. Tudta, ha akkor legyőzi a lusta énjét, máskor is menni fog.

„Én vagyok az egyetlen, aki fut a városban, senki sincs az utcán, szemerkél a hó, a villany sem világít ki az ablakon, mindenki alszik. Én futok. Büszke vagyok magamra. Évek óta nem éreztem ilyet. Talán még soha”.

A fogyás lassan ment, de a futóeszközök visszaigazolták, hogy halad, egyre gyorsabban tudta megtenni ugyanazt a távot. Ez volt a titok.

„Volt sikerélményem. Egy olyan csávónak, aki túlsúlyos és mindent kipróbált, azt látni, hogy legalább jó trendben van, jó irányba megy, nagyon nagy dolog. Ez elég volt a motivációm fenntartásához.”

Mert nagyot álmodni: 2011. januárjában nevez a Vivicittára – a tavaszi futóversenyre, ahol végül a cikk elején említett nyolcvanas öreg rávert – akkor, amikor még bőven a szintidő alatt van. Kinéz egy edzéstervet – Monspart Saroltáét -, de a többi kezdőhöz hasonlóan a záróbusztól retteg: ha nem fut 7,5 perces kilométereket, előbb-utóbb utoléri a busz és szégyenszemre felveszi. Megúszta, sőt, 6,5 perces átlaggal beér a célba.

Extázisban hazamegy és elindítja a blogot, Dagadt Köcsög néven. „Kellett adni egy címet a blognak, én meg ezt ütöttem be” – magyarázza a szokatlan elnevezést. „Nyilván abból is jött, hogy belenéztem a tükörbe. Szerettem magamból hülyét csinálni, szórakoztatni. A posztoknál is előjött néha, ez a stílusom, magamra is reflektálok.”

Ennek egyik legszórakoztatóbb példája a következő bejegyzés hónapokkal az extázist hozó futóverseny után:

„Hogyan legyél szánalmas?

• Nem is olyan nehéz szánalmasnak lenni, elég, ha betartasz néhány egyszerű szabályt:
• Gondold azt, hogy hétvégén bepótolod a heti kihagyott kilométereket és indulj el hosszú futásra.
• Ne foglalkozz azzal, hogy rendetlenkedik a gyomrod, indulj el, hiszen fasza gyerek vagy.
• Ne vigyél magaddal telefont, nem vagy lány.
• A legnagyobb melegben indulj, nehogy már annyira számítson az a pár fok.
• Vizet vagy pénzt ne vigyél magaddal, minek az?
• Vedd fel a fekete pólód és nadrágod 30 fokban.
• 6 km után fáradj el annyira, hogy már a seggeden veszed a levegőt, nincsen víz, nincsen pénzed, nincsen telefon, fordulj hát meg és kezdj el hazagyalogolni.
• Kezdj el kocogni, hátha visszatér beléd az erő, idióta.
• Vert seregként, leszegett fejjel bandukolj végig lakóhelyed legforgalmasabb helyein.
• Ha valaki átenged a zebrán, legyél magabiztos és tegyél úgy, mintha a gyaloglás az edzésed betervezett eleme lenne.
• Légy éber. Keresd tekinteteddel az utcai kutakat, mint egy ragadozó, tök hiába.
• Gondold magadról egy kicsit is komolyan bármilyen összefüggésben, hogy te vagy a király.”

A blogot egyre többen olvasták, amiből aztán nemcsak közösség és Facebook-csoport és egyenpóló lett, hanem futóversenyeken kialakult egy szokatlan, ám annál szórakoztatóbb bíztatás: „fussál, Köcsög!”

Moós Gergely azt mondja, nem azért kezdte a blogot, mert híres akart lenni, magának akart egy naplót, és azt, hogy adjon plusz inspirációt a futáshoz, hogy valaki olvassa. Egyre többen csatlakoztak.

„Szerintem az a titok, hogy őszintén írok, látni, hogy milyen úton mentem végig, nem csak két fényképet raktam egymás mellé, hogy milyen voltam és milyen lettem. Amikor kövér voltam, épp az ilyen példa hiányzott, nem láttam a kiutat, hogy bármi működhet. Viszont a blogban részletesen leírtam mindent, látszik, hogy nem elrugaszkodott mennyiségekről van szó. Heti háromszor fél óra séta már elég ahhoz, hogy jobb legyél, mint önmagad egy hete. Az én történetem azoknak megy át, akik már látják magukon, hogy rossz ágon vannak.”

Tanácsokat viszont, míg nem lett edző, nem adott. A sorsközösségben lévők inspirálták egymást, együtt futottak, csapatban versenyeztek. Jöttek a sztorik is: volt, akire a villamoson néztek csúnyán a DK (Dagadt Köcsög és nem Demokratikus Koalíció) feliratú pólója miatt, másra pozitív példaként lényegében ujjal mutogattak az utcán, edzés közben: „látod, milyen dagadt, mégis fut.” Van olyan is, aki az alkoholfüggést váltotta tejsavfüggésre, más a vérnyomásgyógyszerét „dobhatta el” a futásnak köszönhetően.  A futás hatására változik a személyiség is: „elkezdesz magadra büszke lenni, önbizalmad lesz, odafigyelsz magadra, olyan döntéseket hozol, amit korábban nem tudtál volna elképzelni. A futók nagy többsége mögött valami drámai dolog van, ami miatt előre sorolják magukat. Nem biztos, hogy mindenkinél egy haláleset, mint nálam.”

Arra is van példa, hogy valaki elválik, miután végiggondolja, mit kellene még rendbe hoznia az életében.

Fazekas István

De ezt az életmódot, a heti 4-5 óra edzést amúgy sem könnyű tolerálni, ő például ezért is fut munkába és haza. „20 perccel lassabb, mint a BKV, ezt le lehet csípni a feleségemmel eltöltött időből.” Egy idő után már az alapján választott munkahelyet, hogy lehet-e ott, vagy a közelben zuhanyozni. Kétségkívül rá lehet kattanni a futásra, mikor egyre többet és többet akarsz, „erről kétség kívül nehéz lejönni.” Hullámvölgyek is vannak, ilyenkor segít, ha más terepet választ az ember. A monotonitás ellen ő podcasttal, zenével, hangoskönyvvel vagy angol nyelvleckével küzd, és edzője is van.

„Ritka, hogy a futásért futok. Nekem az edzettség a cél vagy egy verseny. Nem szabad, hogy újra kövér legyek. Odafigyelek magamra, bár a szigorú étkezést nem tudom tartani, és már nem számolom, hány szigetkör alatt lehet lefutni egy szelet csokit, de egy bizonyos szint után megálljt parancsolok.”

Most már könnyedén ad föl versenyt – egy sérülés miatt épp az Ironmant hagyta ki -, ami bár egyszerűnek hangzik, több éves „érési folyamat” vége ez. Régen ő is futott végig félmaratont úgy, hogy 13 kilométernél már fájt a térde.

„Lefutottam, mert azt gondoltam, fú, nekem meg kell csinálni. Utána hat hét maradt ki. Most már biztos kiszállnék, de ehhez kell pár év tapasztalat, hogy rájöjj, többet vesztesz egy ilyenen, mint nyersz. Ha nem megy most, majd megy legközelebb.”

Moós Gergely motiválni akar, de utcán vagy bevásárlóközpontban nem szólít le senkit azzal, hogy mozogni kéne.

„Ezt nem szabad, amíg az illető nem hozza meg a döntést, agressziónak számít. Engem ugyan nem nógattak, de volt néha egy-egy beszólás, azon nagyon meg tudtam bántódni.”

Programozóból lassan edzővé vált, februártól már főállásban edzésterveket ír és felkészít. 2015-ben a Magyar Tehetség Nagykövetének választották, idén pedig az edzői iskolája, az IWI kérte fel nagykövetének, de arra a legbüszkébb, hogy abból él, ami a hobbija. A kezdők futóedzőjeként egykori önmagához hasonló átlagembereket, túlsúlyos otthonülő embereket vezet be a futás világába és első versenyeikre. Edzésterveket ír és ingyenes edzéseket tart, ahova bárki bármikor elmehet edzeni, de közben ő maga is keresi a futóversenyek kihívásait.  

„Versengő alkat vagyok, szeretnék a tegnapi önmagamnál jobb lenni. Ez fogott meg a futásban. Magabiztosabb lettem és jobban tisztelem magam, jobban látom, hogy hol vannak a határaim. Visszanézve nagyon sok mindent máshogy csináltam volna.”