A mozgólépcsőn egyes oszlopba sorakozni, felpréselődni a metróra, majd át a trolira, és kapaszkodni az életünkért a satufékfanatikus sofőr miatt. De ez még nem minden: vannak olyanok, és olyan helyzetek, akik/amik tovább mélyítik a tömegközeledés gyötrelmeit. BKV-utastipológiánk következik.
A legbosszantóbb utasok
A panaszkodó
Kesereg a sok ember miatt, szidja a közlekedési vállalatot, a fiatal huligánokat, a vén banyákat, az időjárást, meg úgy amblokk az egész rendszert – még Kádárt is. Ha gyorsan megy a busz, az a baj, ha épp megállt, akkor meg az. Szitkozódásait lehetőleg fennhangon szórja, hogy mindenki jól hallja.
A szerelmespár
Az a fajta, melynek tagjai mondatonként csókot váltanak és a közelükben álló utazóközönség kívülről tudja, hogy melyikük a „Nyuszi” és a „Manócska”. Plusz látványelem lehet még, ha egyikük a másik fenekére tapasztja kezét, esetleg egymást csiklandozzák, simogatják, és egyéb olyan tevékenységet végeznek, melyre az utazóközönség egyáltalán nem kíváncsi.
Eleven gyerekek
Nem születünk úgy, hogy azonnal tisztában legyünk a tömegközlekedés illemszabályaival, így ha egy gyerkőc kiáltozik, vagy fészkelődik az ülésen, nem feltétlenül őt kell szidnunk. Inkább azt a szülőtípust, aki zen módban, maga elé meredve várja, hogy gyermeke magától rájöjjön, hogy nem így kell viselkedni – közben mini-láblenyomatos lesz a fekete nadrágunk.
A mereven bámulós
Megállókon keresztül magunkon érezzük a pillantását, és csak reménykedhetünk, hogy nem akkor száll, mint mi és nem követ hazáig. Romlanak az esélyeink a menekülésre, ha elkapjuk a pillantását, mert akkor úgy érzi, mi is figyeljük őt.
A hangosan és nagyon magyarázó
Többnyire telefonál, vagy társának osztja az észt, és rendkívüli mértékben gesztikulál hozzá. Ha mellette ülünk, akkor erősen kell figyelnünk arra, nehogy kapjunk egy jobbost, vagy kiszakadjon a dobhártyánk. Talán előnynek mondható, hogy nem kell könyvvel szórakoztatnunk magunkat egy hosszú úton, a magyarázó életébe könnyen belehallgathatunk – igazából, nagyon még fülelni se kell, az egész villamos őt hallja.
A délutáni szundis
Bármely napszakban előfordul, hogy valaki elszenderedik a metrón – esetleg már a harmadik kör óta alszik. A probléma azzal van, ha a vállunkon leli meg a párnát. Extra zavaró tényező: nyálcsorgás, álomban motyogás.
A legbosszantóbb helyzetek
Cipősiratás
Tömegközlekedőként valószínűleg már minden pár lábbelinkért ejtettünk egy-két könnycseppet. A helyzet csak még fájdalmasabb, ha szandált vagy papucsot viselünk, amikor átgyalogolnak rajtunk, esetleg áthúznak a lábainkon egy bőröndöt, vagy gurulós bevásárlótáskát (banyatankot).
Szagmámor
Előfordul, hogy akár jól szituált utazótársaink is szagosabb napjaikat élik. Persze, egy hosszú munkanap, esetleg kondi után nem lehetünk a legfrissebbek, de ezt is könnyen ki lehet küszöbölni egy táskába dobott (és utána használatba vett) dezodorral. Nyáron súlyosbodik a helyzet, az alacsony emberek pedig csak úgy menekülnek a fejük közelében terjengő hónaljszag elől.
Satufék
Amikor a sofőr 50-nel rohan bele egy megállóba (mintha annak ottléte meglepetésként hatna), vagy a pirosba, akkor elindul a kapaszkodókat kereső tipi-tapi. A szerencsésebbek talpon maradnak, de vannak, kik elhullnak. Valószínűleg sokan gondoltunk már arra, hogy a vezetők csupán magukat szórakoztatják az utasok megborításával…
Rejtélyes járatok
Ha a sofőr elfelejti beállítani a digitális táblán a járatszámot, a végállomást és a megállókat, akkor csak tippelhetünk, hogy a jó trolira szállunk fel. Technikai gondok adódhatnak továbbá az ajtónyitást, a leszállásjelzést és a hangosbemondót illetően.
Személyes tér hiánya
A definíció szerint az intim zónát (0-45 cm között) saját tulajdonunknak tekintjük és csak azoknak a közelálló barátoknak, családtagoknak adunk belépési engedélyt, akik érzelmileg közel állnak hozzánk – plusz a velünk egy buszon utazók délután fél 6-kor.
A fenti tipológia sem a bosszantó utasok, sem a bosszantó helyzeteket tekintve nem teljes, ön szerint mit lehetne még belevenni a felsorolásokba?