2017. február. 11. 21:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. február. 11. 21:41 Élet+Stílus

Otthagyja a színpadot Szombathy Gyula

Ötvenkét éves színész pályafutás után hagyja ott végleg a színpadot Szombathy Gyula. A 72 éves művész a Tháliában lépett fel utoljára.

Eladtam a kis belvárosi lakásomat Pesten, és végleg leköltöztem Balatonalmádiba. Korábban évekig ingáztam a két város között, de belefáradtam. Minden szerepemet visszaadtam a Tháliában, és már csak egyetlen egy darabban lépek színpadra Veszprémben, a My Fair Ladyben. Nem való már nekem ez a nyüzsgés, és 72 évesen már nem akarok a színpadon bohóckodni. Ezt meghagyom a fiataloknak – mondta a Vasárnapi Blikknek Szom­bathy Gyula színész.

A tucatnyi szinkronszerep, tévéfilm és színházi karakter megformálójaként is ismert Szombathy már nem vágyik a reflektorfényre, és csak különleges alkalmakkor látogat a fővárosba. Szombathy már két éve tervezgette életmódváltását, ám 2015-ben még öt darabban is aktívan játszott. Idővel azonban egészsége sem engedte már, hogy naponta fellépjen.

Egy korábbi interjúban bevallotta: sajnálja, hogy a gyerekeire alig jutott ideje a sok színházi és tévés munkája mellett. Balatonalmádi nyugdíjasként igyekszik családjával tölteni minden percét, és bepótolni mindazt, amire a múltban nem jutott idő.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.