A Tükörkép Műhely Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere kezdeményezésére jött létre még tavaly év végén. Azóta csaknem negyven ügyfél látogatott el Rózsa Magdolnához, akinél ingyen szépülhetnek a mélyszegénységben élők. A szalon vezetőjével és egy négygyermekes roma édesanyával beszélgettünk.
Csak áll egy helyben és csodálva bámulja magas fotós kollégámat. A 11 hónapos Gábor karácsonykor állt lábra, de már magabiztosan totyog a Tükörkép Műhely padlóján. A szép, barna hajú gyereknek szeme se rebben, bezzeg a nővérei: még tíz perce sincsenek itt, de akárhová nézünk, mindenhol ott vannak. Julika, Tifani és Bea körbe-körbe rohangálnak a szociális szépségszalon helyiségeiben. Odakint nagyon hideg van, esik a hó. A gyerekeken színes, könnyű kabátkák vannak, alatta vékony pamutfelsők bújnak meg.
A szalon nemrég nyitott, a kerületi önkormányzat finanszírozásával a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ működteti, elsősorban az álláskereső ügyfelek és minimáljövedelmesek részére. De ingyenes szépségápolási szolgáltatással várja a tartósan munkanélküli mélyszegénységben élőket is.
Korábban írtunk ennek előképéről, a VII. kerületi Masniról. A zuglói műhely kialakításához nem titkoltan ez volt az inspiráció.
A szépségszalon, ahol mélyebben látnak az emberek lelkébe
„A legszegényebbeknek is joguk van boldognak lenni, ha pedig nőkről beszélünk, ehhez az egyik legegyértelműbb út, ha szépnek, ápoltnak érezhetik magukat. Ha sikerül visszanyerni az önbizalmukat, minden könnyebben fog menni, a munkakeresés is" - állítja Lucia Iraci, a világ első szociális szépségszalonjának a tulajdonosa. Életfilozófiájával itt Budapesten, az Erzsébetvárosban is egyetértettek.
Utánajártunk, mik a tapasztalatai a szociális munkás, kozmetikus, fodrász, kéz- és lábápolási szakértő és manikűrös Rózsa Magdolnának így, egy hónap után.
A hétfői ügyfél Julianna, 29 éves négygyermekes édesanya. Jelenleg a Családok Átmeneti Otthonában élnek, de február 13-ig lakást kell találniuk, különben elveszik tőle a gyerekeit. Elmondja azt is, a kicsi most ment volna bölcsődébe, de a költözés miatt nem fogadják, az egyik nagylánynak pedig nincs tanítás az iskolában, mert művészeti múzeumba mennek kirándulni az osztálytársai. Nekik nem volt pénzük befizetni az utat, úgyhogy otthon maradt.
A családnak éppen ruhákat hoz egy hölgy, a 9 és a 8 éves gyorsan bele is veti magát a kupacba, a 4 éves egyelőre távol marad. Magdi közben Juli körmét reszeli, kevés sikerrel, mert a karjában nagyon mozgolódik a gyerek. Megállapodnak, hogy míg az anyuka lefekteti a kicsit, addig Magdi levágja a nagyobbak haját. Tolakodnak is a lányok a fejmosótál előtt, egyikük a székbe ül, Magdi a türelmét kéri, alá kell párnázni, hogy a nyakát a kagylóhoz tehesse.
„A nagy másodikos, kétszer járta az elsőt, nehéz vele, dühkitörései vannak – mutat lányára Juli –, de mióta megint itthon vannak, nem pisil be” – kezdi.
Kiderül, hogy nemrég kapta vissza őket az intézetből, ahova azért kerültek, mert a 26 éves élettársa beleszeretett egy 15 éves lányba, és megszökött vele, a gyerekeket magukra hagyva. Édesanyjuk közben dolgozott, fél 11 körül ért haza.
„Úgy hoztam ki a gyerekeket, hogy nagyon sok tetű volt a fejükön, és le kellett kezelni, addig nem mehettek iskolába. Most már rendben vannak, csak hát a lakhatás az első.” Juli a keresés mellett igyekszik nagylánya számára pszichológusi segítséget is kérni.
Míg Magdi arról érdeklődik, hogy mennyit vágjon a kicsik hajából, az anya tovább mesél. Egyedül van, első élettársától született a három lány, de velük Ózdról menekülniük kellett, mert erőszakos volt az apjuk. Juli apja meghalt, az anyjával nem tartja a kapcsolatot, a testvérei is intézetben nőttek fel.
„Beadtam a lakáspályázatot ide a tizennégybe, de még nem értesítettek. Magdi hozott egy listát az anyaotthonokról, azokat fogjuk felhívni. Ha most elveszik őket, nevelőszülőkhöz kerülnek. Keresem az otthonokat, de várólista van mindenhol, az albérlethez meg kevés a jövedelmem. Meg nem is adnak ki nekem lakást, mert roma vagyok. Ennyi gyerekkel meg pláne nem.” Most a családi pótlék az egyetlen pénzforrása. Korábban a Westendben dolgozott konyhai kisegítőként, és takarított is, nagyon szerette.
A gyerekek körbeugrálják Magdit, egyikük a levágott hajat szedegeti, a másik rátalál a kis söprűre és lapátra, azzal támad a földön lévő hajcsomókra.
Közben Magdi is mesél, örül, hogy a szalont felkapta a sajtó, egyre több önkéntes jelentkezik, hogy ő is csinálná a munkát. Létrehozott számukra egy csoportot is Tükörkép Műhely – Támogatók néven, Facebook-oldalán pedig folyamatosan beszámol arról, hogy ki milyen munkát keres.
Magdi tíz éve jár a CSÁO-ba (Családok Átmeneti Otthona), és húsz éve végez önkéntes munkát. Néhány éve leukémiát diagnosztizáltak kisfiánál. Hirtelen történt, a kórházban töltötték idejük nagy részét. „Láttam, hogy azoknak a gyerekeknek napról napra hullik ki a hajuk. Ott voltak a csövek meg az infúziók, gyakran kisebesedett a szájuk is, életveszélyes volt, ezért elkezdtem vágni a hajakat. Mikor Berci tünetmentes lett, folytattam az egyetemet. Elmentem a Keletibe is a menekültekhez, vittem a székeimet, látod, azért van rájuk írva, hogy free haircut. Felajánlottak egy csomó hajvágógépet, azokat el is osztogattam anyaotthonokba, kórházakba.”
Magdi azt mondja, ő a segítségnyújtásból merítkezik. Megterheli a sok nehéz történet, önkéntelenül is felelősséget érez ügyfelei iránt. Fizetését az önkormányzattól kapja, ugyanúgy, mint más családsegítők, a helyiséget, a rezsit, a hajápoló szereket szintén az önkormányzat állja.
Közben hirtelen úgy tűnik, Magdinak száz karja van, egyik kezével hajat vág, a másikkal a hajszeres dobozokat mutogatja, a harmadikkal a kisgyermek után kap.
Beszélünk egy kicsit a technikai részletekről is: az ügyfelet a családgondozó küldi, a szolgáltatásokat pedig csak kuponokkal lehet igénybe venni. Limit nincs, mindenki annyit kap, amennyire szüksége van. Az ügyfeleket ő osztja be, ketten-hárman jönnek egy nap, de attól függ, hogy milyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Van komplex csomag, ez két és fél óra, és minden kezelést magában foglal. Az SOS-csomagba csak egy kis hajigazítás és smink fér, de attól is függ, hogy mire van szükség: ezt leginkább állásinterjúk előtt szokták igénybe venni. A Tükörkép Műhelyben nem csak szépségápolás, hanem személyiségfejlesztő csoportfoglalkozások is folynak más családsegítők vezetésével.
Előzetesen is erre tippeltünk, de Magdi most megerősít abban, hogy a jóleső fizikai kontaktus és az ápoltságnak köszönhető önbizalom-növelés csak egy dolog; a lelki segítség, a figyelem, hogy van kihez szólni, mindennél többet ér.
„Mindig van egy távoli terv, itt az a cél, hogy azokat közelebb hozzuk. Hogy egyáltalán eljussunk odáig, hogy elmegy az ügyfél az interjúra. A vendég addig jöhet, amíg nincs állása, ha ki tudja fizetni a kezelést, akkor már nem – mondja Magdi, de hozzáfűzi, hogy a dolgozók már maguktól sem jönnek; nem veszik el az esélyt a rászorulóktól. Ketten már elhelyezkedtek. Egyikük egy benzinkútra, a másik egy takarítói állást kapott, de előtte 15 évig nem volt munkája.”
A székben ülő Bea láthatóan élvezi, hogy a haját ápolgatják, de egyszer csak felkiált: fáj! De mi? – kérdezzük. „A hajam!” – jön a válasz. „Ha megcsikizem a hajad közben, akkor nem fáj?” – kérdezi Magdi, és már játszik is az ujjaival a kislány fején.
Ha elrendeződik a lakáshelyzet, Juli szeretne mihamarabb munkába állni. Magdi elmeséli, hogy mikor Juli először járt a Műhelyben, nem tudott saját számot megadni, aztán érkezett két telefonfelajánlás. „Azóta azt használod, ugye Juli?” – fordul az asszonyhoz, aki hevesen bólogat, ezt le tudja írni az önéletrajzában, sőt, nemsokára fotó is készül róla. Egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy állást találjon. Van olyan anyaotthon, ahol meg kell adni a családsegítő telefonszámát. Ez náluk problémát jelent, mert a segítőjük egy hete otthagyta a munkahelyét, fontos lenne, hogy minél hamarabb kapjanak egy újat.
Lassan elkészülnek a frizurák, a kislányok bezsebelik a dicséreteket, és sorra kerül végre Juli is, pontosabban a körmei. Magdi enyhén csillámos rózsaszínre festi őket, a két nagyobb lány pedig ott tobzódik a manikűrösasztalka körül, sűrű „nekem is, nekem is”-kiáltások közepette, mígnem Magdi elveszi az ő kezüket is, és gyorsan átkeni a körmeiket ápolóolajjal.
A család indulásra készen van, mindenki megfog valamit, ki a ruhaadományokat, ki a pelenkáscsomagot. Köszönik szépen a hajvágást, láthatóan jól érezték magukat, Magdi még Juli után kiabál, hogy szóljon, amikor megvan az új családsegítője. Mi még maradunk, a Műhely angyalként emlegetett kozmetikusa tovább mesél.
„A kupon azért van, hogy legyen valami hivatalos kerete is a szolgáltatás igénybevételének. Elvileg jövedelemigazolásra lenne szükség, de én inkább ruhákat gyűjtök, mint igazolásokat. Kerülöm, hogy az ügyfélnek bizonygatnia kelljen, hogy ő erre rászorul. Nehéz helyzetben van, pont. Ő is ember, neki is kell munka, lakás. A mi munkánk, hogy az egyenlőtlenségek ellen küzdjünk. Nem azt kell néznem, hogy valaki honnan jön, hanem segíteni abban, hogy merre induljon. A szegénység vagy a cigányság elfogadása nagyban múlik azon, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket. Ha a szülő a gyerek hallatára rámutat valakire, és azt mondja, hogy ó, ez egy büdös cigány, akkor jó eséllyel a gyerek is ezekkel a rasszista nézetekkel nő fel.”
Magditól azt is megkérdezzük, hogy a hozzá fordulók jellemzően a lehetőségek vagy az akarat hiánya miatt lesznek tartósan munkanélküliek: szerinte is-is, de legfőképp hozzáállás kérdése. Sokan mondják, hogy ezeknek az embereknek nem szépségápolásra van szükségük, hanem munkára – egyik nem megy a másik nélkül. Ő segít kideríteni az okokat, amelyek miatt valaki belekerül egy ilyen spirálba, hogy legyen esélye kikeveredni abból, hiszen „mégiscsak jobb munkából élni, mint segélyből”.