Még néhány óra, és kiderül, jövőre milyen bort töltenek majd Washingtonban az elnök vendégeinek, és mivel lazít az államok első embere.
Mark Will-Weber pár éve megjelent „Mint Juleps Teddy Roosvelttel: Az elnöki ivászat teljes története” című könyve rengeteg érdekességet mutat be az eddigi amerikai elnökökről. Nem éppen meglepő, hogy kiderül, többé-kevésbé mindegyikük áldozott a minőségi borok és a pezsgők oltárán. A mostani választási izgalmak közepette lazításul „koccintsunk” a Hungarian Wines (angol nyelvű portál) nyomán a Fehér Ház néhány korábbi lakójával.
Hogy visszafelé kezdjük: Itt van egyből Obama elnök, akinek megnyerő stílusa egyesek szerint már abban is megnyilvánul, ahogy a borospoharat tartja a kezében (ami azt illeti, tudjuk, hogy a sört sem veti meg – a szerk.). Kennedy elnök inkább a pezsgőt preferálta. A fáma szerint a Piper-Heidsieck a Marilyn Monroe-val töltött órák itala volt, míg a Veuve Clicquot-hoz a felesége passzolt jobban.
A Watergate botrányról híres Richard Nixon, azaz Tricky Dick a vacsoravendégeivel sem bánt különben, mint a politikai ellenfeleivel. Jó maga olyan borokat ivott, mint a Château Margaux vagy a Château Lafite Rothschild, ami kitűnő izlésre vall. Az elnöki rendezvényeken viszont nem szívesen osztozkodott Bordeaux-i-gyűjteményének palackjain. A pincérekkel jó minőségű, ám lényegesen olcsóbb borokat szolgáltatott fel, gondosan ügyelve arra, hogy a címkék le legyenek takarva…
Az egyik legszofisztikáltabb ízlésű elnök Thomas Jefferson volt. Will-Weber egyenesen az USA első boratyájának nevezi. Az elnök az 1787-es európai körútján fedezte fel a délfrancia borvidéket és az északolasz Piedmont régiót, s onnantól nagy hódolója lett a kontinens borainak. A franciák közül a Hermitage, a Bordeaux-i, a Burgundy és Sauternes lett a kedvence. Ám az édes borok közül a Tokajit favorizálta. A fennmaradt dokumentumok szerint 1801-ben nem kevesebb, mint 280 palackkal rendelt magának. Igaz, hogy 100 gallon portugál Madeira borral még kiegészítette az európai szállitmányt.
De mi a helyzet a 2016-os választások jelöltjeivel? Clintonék nagy borkedvelők hírében állnak. A korábbi elnök Bill Clinton 2011-es magyarországi látogatásakor kifejezetten dicsérte hazánk borait. Felesége, Hillary pedig szoros kapcsolatot ápol a New York állambeli (Hudson Valley) Clinton Borászat tulajával, Phyllis Federrel (a névazonosság csak véletlen!). Feder idén kezdte árulni a 2012-es Seyval Blanc évjáratot, amit Victory White-nak keresztelt annak reményében, hogy Hillary lesz a befutó a Fehér Házba.
Donald Trumpot sem kell félteni, ha borról van szó. Mi sem természetesebb, mint hogy a milliárdosnak saját borászata van, amit magáról nevezett el. A 13 ezer holdas Trump Vineyard Charlottesville-ban található, és Virginia állam legnagyobb borászata. Jelenleg a republikánus jelölt egyik fia, Eric Trump irányítja a komplexumot.