Az egyik legismertebb celebpáros már 19 éve van együtt és a napokban ünnepelték 17. házassági évfordulójukat.
A bulvárlapok által gyakran Posh és Becksnek nevezett pár az írországi Luttrellstown kastélyában mondta ki a boldogító igent 17 évvel ezelőtt. Most erre emlékeznek az Instagramon.
„17 éve történt ezen a napon... szerencsés vagyok, hogy megismertem valakit, akit ugyanaz motivál, mint engem és ugyanazt akarja az élettől...” – írta az egykori focista a képek alá.
„Négy gyönyörű gyermekünknek kívánni sem tudnék szeretőbb és kedvesebb édesanyát. Boldog évfordulót, szeretlek.”
Victoria is hasonló szépeket írt a férjéről, miközben egy, a szertartás utáni képet tett fel a képmegosztóra, ahol a friss házasok épp átölelik egymást. A 42 éves egykori popsztár ezt írta: „Érzem, hogy szeretnek, ez egy igazi kegyelmi állapot. A legjobb barátom és a szerelmem. A legkedvesebb ember, aki mindennap inspirál engem... Boldog évfordulót a világ legjobb férjének és apjának! Örökké!”
Az egykori focista és a Spice Girls volt tagja – aki nem vesz részt az újjáalakuló lánybanda turnéján – 1997-ben ismerték meg egymást és a következő évben jelentették be az eljegyzésüket. Az életük nagy része azóta is a nyilvánosság előtt zajlik, és ezen a négy gyermek érkezése sem változtatott.
A 16 éves Brooklyn, a 13 éves Romeo, a 10 éves Cruz és a 4 és fél éves Harper is gyakran feltűnnek a magazinokban. Szüleik pedig szinte divatdiktátorokká váltak, számtalan címlapon szerepeltek különleges, nem ritkán saját tervezésű ruháikban. Davidet gyakran kritizálták is meghökkentő, metroszexuálisnak kikiáltott stílusa miatt.
Az idillt 2004-ben David korábbi asszisztense törte meg, aki azt állította, négy hónapig viszonya volt az exfocistával. A férfi ezt tagadta, Victoria pedig később, a W magazinnak adott interjúban azt állította, ez a pletyka csak erősebbé tette a házasságukat.
Egy biztos, a képeket elnézve a pár számtalan stílusváltáson ment át az elmúlt 19 évben. Bizonyára voltak nehezebb időszakaik is, mégis együtt vannak csaknem két évtizede.