Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#strasbourgi_bíróság

Itthon Lengyel Tibor

Pert vesztett a magyar állam: vissza kell fizetni az ellenzéki képviselőre Kövér László által kirótt pénzbírságot

Strasbourgban nyert pert Szabó Szabolcs ellenzéki politikus. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint jogsértő volt a megbírságolása, amikor 2018 végén a rabszolgatörvény ellen tiltakozott a parlementi ülésteremben. Ezért visszajár az akkor a fizetéséből Kövér László által levont összeg.

Itthon hvg.hu

Éheztettek egy 19 éves menekedékkérőt, emiatt elmeszelték a magyar államot

<strong>Nyolc napon át nem adtak enni a tranzitzónában annak az iraki fiatalnak, aki pert nyert az állammal szemben a strasbourgi bíróságon, ahol a Magyar Helsinki Bizottság képviselte. A családjától is elválasztották, 10 hónap után pedig csak azért szabadulhatott konténerbörtönéből, mert a kormány – bírósági ítélet hatására – felszámolta azt.</strong>

hvg360 Munk Veronika

Munk Veronika: Vacsoraasztalnál a halálról

Könnyen lehet, hogy Karsai Dániel már nem láthatja a változást, amit elindított, és úgy hal meg, hogy a repedés, amit a falon ütött, neki nem nyit utat. De ahogy őt elnémítja a betegség, úgy lesz hangosabb a beszéd a méltóságos halálról. Velünk marad.

Itthon Serdült Viktória

Karsai Dániel: A kormány észrevételeit olvasva nem töltött el a reménytelenség

Már repülőjegyét is megvette és szállását is lefoglalta Strasbourgba az ALS betegséggel diagnosztizált Karsai Dániel ügyvéd, akinek ügyében november végén kétnapos tárgyalást tartanak az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Továbbra is úgy érzi, jó eséllyel nyerhet, de hogy egy esetleges siker mit jelentene, nem tudja megjósolni. Ő leginkább a választás szabadságát akarja megszerezni nemcsak magának, hanem a sorstársainak is.