Minden tankerületi központban kapnak pulykapénzt a pedagógusok
Bruttó 75 és 150 ezer forint közötti összegre számíthatnak a tanárok.
Bruttó 75 és 150 ezer forint közötti összegre számíthatnak a tanárok.
A Honvédelmi Minisztérium jelezte, náluk lesz tárgyi ajándék karácsonyra.
Az első félév elmaradt béremelését 200 ezer forinttal kompenzálhatja a MÁV-csoport.
Nemcsak a mezei felhasználóknak, a technológiai iparban dolgozóknak is illik éberen internetezniük. A GoDaddynél ez azonban nem mindenkire igaz.
Úgy tűnik, Orbán Viktor hiába tiltotta meg néhány évvel ezelőtt, hogy állami vezetők jutalmat vegyenek fel, Trócsányi László igazságügyi miniszter nem tudott ellenállni a kísértésnek – fogalmaznak a Magyar Nemzet szerdai cikkében.
Ha éveken át adott a munkáltató pulykapénzt, akkor erre idén is köteles? Lehet különbséget tenni a dolgozók között? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Adózóna.
Olvasóink több mint 66 százaléka semmilyen év végi jutalomban nem részesül, úgy tűnik, a cégvezetők mégsem tartják annyira fontosnak.
A Magyar Nemzet információi szerint – amennyiben a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi – egyszeri kompenzációt kaphatnak év végén a nyugdíjasok.