Magyar hősök nélkül nem lesz karácsonyi pulyka a brit asztalokon
A vendégmunkások karanténja veszélyezteti a hagyományt.
A vendégmunkások karanténja veszélyezteti a hagyományt.
A januári madárinfluenza miatt 160 ezer állatot kellett leölni.
Emelkedik a fogyasztás decemberben, hódítanak a karácsonyi pulykareceptek.
Mondják, nem a méret a lényeg. Legfeljebb, is. A mini pulykahúsos virslik bejöttek a vevőknek, és a szavazataik rangos díjat értek.
Idén megállhat a pulykaágazat egy évtizede tartó, és az utóbbi években felgyorsult zsugorodása - írta csütörtöki számában a Világgazdaság a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatójára hivatkozva.
A Cargill élelmiszeripari és takarmánygyártó csoport 16 ezer tonna friss és fagyasztott darált pulykahúst hívott vissza az amerikai piacról annak gyanúja miatt, hogy az élelmiszer egy antibiotikummal szemben ellenálló szalmonellabaktériummal fertőzött.