#majomhimlő-vírus
Több évtizedes hanyagság miatt terjed ma egyre gyorsabban a majomhimlő, állítja a WHO szakértője
Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott. A gyorsabban terjedő új variánst eddig Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
A majomhimlő nem az új Covid, és megállítható – állítja a szakértő
A majomhimlő új változata, a Klade Ib könnyebben terjed, mint a korábbi változatok, és nagyobb valószínűséggel vezethet súlyos megbetegedésekhez. Ennek a változatnak az első Afrikán kívüli felbukkanását a múlt héten Svédországban igazolták.
A WHO szerint itt a majomhimlő, de pánikra semmi ok, ez nem egy újabb Covid
Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint 2 éve már sikerült a majomhimlőt megfékezni Európában, most is sikerülnie kell, bár már valóban heti száz fertőzöttet regisztrálnak a kontinensen.
Globális vészhelyzet a majomhimlő miatt, már Svédországban is találtak fertőzöttet. De mik a tünetek? Én is veszélyben vagyok?
Afrika több országában is megjelent az mpox (majomhimlő) egy fertőzőbb és halálosabb változata, és már Svédországban is regisztráltak egy esetet. Az Egészségügyi Világszervezet pedig gyors lépéssel reagálta le a történteket. Összeszedtük, mit kell tudni a kórokozóról, a védekezésről és a tünetekről.
Találtak egy újabb majomhimlős magyart, vele együtt már 79 esetről tud az NNK
A 43 éves férfi nem szorul kórházi ellátásra, otthonában gyógyul.
Világjárványt hozhat a majomhimlő új, halálosabb variánsa, ami Kongóban elkezdett terjedni
Az egészségügyi tisztviselők közös fellépést sürgetnek egy olyan, szerintük veszélyesebb majomhimlő-variáns miatt, ami a Kongói Demokratikus Köztársaságban kezdett terjedni, de akár a világ más részein is megjelenhet.
Találtak két újabb magyart, akik megfertőződtek a majomhimlővel
Már 77 igazolt majomhimlős van az országban.
Bevált a védőoltás, Franciaországban is csökken a majomhimlő terjedése
Franciaországban még több hónapon át folytatódik a majomhimlő elleni oltási kampány 2022-ben, és várhatóan 2023 elején is, miután „az általános megelőzés következtében most először csökkeni kezdtek a mutatók” – közölte kedden Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója.
Tünetek nélkül is terjedhet a majomhimlő-vírus, több beteget is így diagnosztizáltak
Egyre több olyan betegről lehet hallani, akiknél csak a majomhimlő-vírus okozta kiütések jelentkeznek, más tünetük pedig nincs.
Kemenesi: Globálisan nincs reális esély megszabadulni a majomhimlőtől
A pécsi virológus szerint a majomhimlő kezdeti szakaszában nehezebben diagnosztizálható a betegség, mivel nem mutat specifikus tüneteket.