Győrben végül megegyezett az ellenzéki polgármester és a Fidesz
Elfogadták az új szmsz-t, és lett a városnak alpolgármestere is.
Elfogadták az új szmsz-t, és lett a városnak alpolgármestere is.
A BKK eredeti, 2010-ben elfogadott, de később megcsonkított működési modelljét helyre kell állítani, hogy a központ újra teljes hatáskörrel feleljen az összes budapesti közút forgalmi rendjéért – véli Vitézy Dávid.
A Mi Hazánk az alakuló ülésen megszavazta a fideszes elnököt, míg a Momentum javaslatát a grémium napirendre sem vette.
„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyensör fontosságában” – mondta Magyar.
Ha a Fidesz szövetségest talál például a Mi Hazánk képviselőinek személyében, ismét ugyanúgy folytatódhat minden, mint eddig.
Nyilatkozatában azt írta, számára nem központi kérdés a 2024-es önkormányzati választás.
Megválasztották az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait a Libri vállalatcsoport közgyűlésén, a testületekben régi és új tagok is dolgoznak majd.
Még a fideszesek is Ács ellen szavaztak, ám ő a polgármesteri poszt mellett megtartaná szolgálati autóját és telefonját is.
Bár tiltja a törvény, de Ács Rezsőnek mégis volt a polgármesteri mellett egy másik állása.
A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója korábban a Corvinuson arról beszélt, amíg az energia olcsó, nem fognak kevesebbet használni belőle.
Annyira kártékonynak tartják a polgármestert, hogy inkább összefognak.
Az új elnök örül a győzelmének, de annak nem, hogy meglehetősen feszült körülmények között született meg a döntés.