Közel nyolc százalékkal emeli dolgozói bérét a Penny
Infláció feletti béremelést ad munkatársainak az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc. A fizikai dolgozók fizetése jobban nő, mint a szellemieké.
Infláció feletti béremelést ad munkatársainak az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc. A fizikai dolgozók fizetése jobban nő, mint a szellemieké.
Reagáltak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) élelmiszer-kereskedő vállalatai Orbán Viktor bejelentéseire.
Reagált a kiskerlánc a GVH versenyfelügyeleti eljárására: minden állandó friss hús termékük magyar. Igaz, lehetnek a hűtőkben nem hazai készítmények is, de nem is állítják ennek ellenkezőjét, és a vásárlók számára egyértelmű a származási helyük.
De legalább volt növekedés a nehezen tervezhető gazdasági környezetben.
Az idén bekerült az orosz dollármilliárdosok közé Szergej Snajder, a Szvetofor diszkontlánc alapítója. Az EU-ban Mere néven működteti áruházait, ám a terjeszkedés jóval lassabb, mint az orosz piacon. Magyarország is az oroszok célpontjában van, ami nem segíti az Orbán-kormányt, amely a már itt lévő kiskereskedelmi multikat nehéztüzérséggel lövi.
Hibás üzleti döntések, és nem a különadó miatt veszteséges a SPAR a Nézőpont Intézet szerint. Két másik (pont nem veszteséges) kiskerlánccal hasonlították össze, és csak azokat az adatokat, amik pont az ügy kormányzati olvasatát igazolják.
Eddig jobbára arról tettek bejelentést üzletláncok, hogy 24-én nem nyitnak ki.
Zöldséget, gyümölcsöt, illetve egyes tésztákat is kedvezménnyel vásárolhatnak a 65 éven felettiek ezen a héten.
Azzal is hozzájárulunk a klímaváltozáshoz, hogy kidobjuk a felesleges ételt, de ezt egyelőre rajtunk nem, csak a nekünk élelmiszert kínáló nagyobb kereskedőkön kérik számon, rajtuk viszont egyre szigorúbban. De mi kell ahhoz, hogy hatékonyan tudják csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét, és hogy a mégis megmaradó, de még fogyasztható felesleg se a kukába, hanem a rászorulókhoz kerüljön? Játszós ruha, mázsálás, folyamatirányítás, okos algoritmusok, hozzáértő civilek és sok önkéntes munka a Tescónál.
Növelték a 100 milliárd forint feletti adózás előtti eredményt elérő kiskereskedelmi láncok extraprofitadóját, és majdnem másfélszeresére emelték a gyógyszergyártókra és forgalmazókra a drágább gyógyszerek után kiszabott visszafizetési kötelezettség mértékét a szerda este kiadott kormányrendeletek egyikével. Van azonban könnyítés is.
Országos hálózat kialakítását tűzte ki célul az idén 25 éves, több mint 200 franchise-üzletet ellátó Dél-100 Kft. A jelenleg elsősorban Közép-Magyarországon aktív kiskereskedelmi lánc az olcsósággal, az árukínálat dimanikus alakításával és a vevőkkel fenntartott személyes kapcsolattal szállna versenybe a nemzetközi láncokkal a háztartási vegyi áru, iparcikk, tartós és reformélelmiszerek frontján.
A rendszer még kidolgozás alatt van, de a jelek szerint az érintetteket nem vonja be a kormányzat.