Újrakezdi a 10 éve eltűnt MH370-es járat keresését Malajzia
Ugyanaz a cég indul a gép keresésére, amely legutóbb, 2018-ban is próbálkozott a roncsok megtalálásával.
Ugyanaz a cég indul a gép keresésére, amely legutóbb, 2018-ban is próbálkozott a roncsok megtalálásával.
2014. március 8-án tűnt el a Malaysian Airlines MH370-es járata 239 emberrel a fedélzetén. Az azóta eltelt tíz évben vadabbnál vadabb elméletek születtek, minden idők legnagyobb kutatását folytatták le a roncsok után két tengeren és négy kontinensen, a repülés biztonsági és technikai szabályait is megváltoztatták, hogy ne lehessen még egyszer akkora hibákat elkövetni, mint az eltűnés éjjelén, a légitársaság pedig becsődölt. Épp csak egy dolog nem derült ki: mi történt a géppel.
A kacslábú rákok növekedési mintázatai vezethetik el a hatóságokat arra a helyszínre, ahol 239 ember veszítette életét – illetve tűnt el – a Malaysia Airlines 370-es járatának fedélzetén.
Több mint négy éve történt a Malaysia Airlines 370-es járatának katasztrófája, de igazából azóta sem tudni, mi történt a géppel. A National Geographic most dokumentumfilmes keretek között igyekszik bemutatni, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nagyjából mi történhetett az utasszállítóval.
1046 nap alatt sem találták meg a gépet. A keresést januárban fejezték be.
A legfrissebb kutatások szerint a két éve eltűnt maláj gép nagy sebességgel csapódhatott az óceánba.
Csaknem bizonyos, hogy a két legutóbb, Dél-Afrikában és a Mauritiushoz tartozó Rodriguez-szigeten talált roncsdarab a Malaysia Airlines légitársaság 2014. március 8-án eltűnt MH370-es járaté – közölte a malajziai kormány csütörtökön.
Ablaküvegeket, alumínium fóliákat és üléspárnákat is találtak Réunion szigetén, ahol korábban egy ott talált szárnydarabról kiderült, a tavaly eltűnt maláj gép egy darabja.
A Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén megtalált repülőgéproncs-darab valószínűleg egy Boeing 777-es típusú gépé, de egyelőre nem bizonyított, hogy az a Malaysia Airlines légitársaság 2014. március 8-án eltűnt MH370-es járatáé - mondták egybehangzóan maláj, francia és amerikai légügyi szakértők.
Nem zárható ki, hogy a tavaly márciusban nyomtalanul eltűnt maláj gép roncsait, egészen pontosan a csűrőfékszárnyát találták meg a Madagaszkártól keletre fekvő Réunion szigetén.
Az eddigi radaradatokból arra következtettek a szakértők, hogy az eltűnt maláj gép a rádiókapcsolat megszakadása után sokat vesztett repülési magasságából, ám most kiderült: hibásak voltak a számítások, a gép még sokkal messzebb is eljuthatott normál repülési magasságban, mint ahogy eddig sejtették.