Világ hvg.hu 2014. június. 24. 14:47

Kiderült valami, ami felforgathatja az eltűnt maláj géppel kapcsolatos elméleteket

Az eddigi radaradatokból arra következtettek a szakértők, hogy az eltűnt maláj gép a rádiókapcsolat megszakadása után sokat vesztett repülési magasságából, ám most kiderült: hibásak voltak a számítások, a gép még sokkal messzebb is eljuthatott normál repülési magasságban, mint ahogy eddig sejtették.

Majdnem négy hónapja tűnt el a malajziai légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járata – 239 emberrel a fedélzetén. A gép roncsait és fekete dobozát azóta sem találják, semmi biztosat nem lehet tudni arról, mi történt pontosan.

A legújabb hírek szerint valamit elronthattak a kalkulációk során, ugyanis a radaradatokból idáig azt olvasták ki, hogy a rádiókapcsolat megszakadása után a gép sokat vesztett magasságából, ám a New York Times most úgy értesült: hibásnak bizonyultak a számítások. A nyomozók ezért most abból indulnak ki, hogy az MH370-es járat nem sérült meg komolyabban a levegőben és még órákat repült normális körülmények között az utolsó rádióbeszélgetés után.

Ez azt jelenti, hogy a gép sokkal tovább repülhetett, ezért a mostani, már többször módosított keresési területtől több száz mérfölddel délnyugatra kell keresni a roncsokat.

A tény, hogy a Boeing-777-es sértetlenül tovább tudott repülni, mint eddig sejtették, újra beizzította a spekulációkat, miszerint az egyik pilóta öngyilkos lehetett, vagy akár eltérítették a gépet.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.