73 milliárdos kamatmentes hitelprogramot jelentett be a kormány a budapesti kkv-knak
A legalább egy főt foglalkoztató, legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező fővárosi cégek akár 50 milliós kamatmentes hitelhez juthatnak.
A legalább egy főt foglalkoztató, legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező fővárosi cégek akár 50 milliós kamatmentes hitelhez juthatnak.
25 milliárd forintra rúg annak a 108 GINOP-os és nyolc egészségipari támogatási pályázatnak az értéke, amit korrupció útján szereztek meg ügyeskedő hivatalnokok és társaik egy „jól szervezett korrupciós hálózat” keretein belül. A Központi Nyomozó Főügyészség 54 ember ellen emelt vádat vesztegetés miatt, és egymilliárd forintnyi vagyont le is foglalt.
A fő cél, hogy a 15–64 éves korosztály aktivitási rátája 78 százalékról 85 százalékra növekedjen.
Emellett félmilliárd forintot adott a kormány a doktori képzés ösztönzésére.
Több százmillió forintos csalásokról lehet szó.
A világörökségi védelem alatt álló központi területen új épületeket húznak fel, a településre több mint 50 ezer fővel több látogatót várnak.
A cégek 2 és 10 millió forint közötti összeghez juthatnak, amit beruházásra, eszközbeszerzésére, korszerűsítésre vagy képzésére fordíthatnak.
Hatszáz cég jelentkezett, elsősorban Kelet-Magyarországról.
Gyorsított eljárással folyósítja a kormány a vállalkozásoknak odaítélt támogatásokat.
Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
Brüsszel ugyan „nem küld” pénzt, de azért még mindig sikerül többet kifacsarni a meglévő programokból.
A Pénzügyminisztérium újratervezte az egyik uniós programot, forrásokat tett elérhetővé gazdaságvédelemre. A forint gyenge, egy euró több forintot ér, így több lett az elkölthető pénz. Ami részben az állami bértámogatásra fog elmenni.