Soha nem volt ennyire centralizált és kizárólagos a magyar film állami finanszírozása. Három érdekcsoport osztozik a pénzen, amiből szinte csak történelmi művek készülnek. A kurzus három legfontosabb filmje kerül mozikba ezekben a hónapokban, sikerükön múlik a projekt jövője.
A pénzzel vastagon kitömött kormánypárti influenszer megnyomja a gombot, az ellenzéki celeb szibériázik, a neves színésznő Franciaországból pusztázik és nyilasozik. Mindenki játssza a szerepét. Végtelenül unalmas. Vélemény.
A Blokádot 15 díjra jelölték, kaphat díjat A helység kalapácsa és a Trianonról szóló dokumentumfilm is.
Magyarországon elmaradt a diskurzus, hogy mégis mit is értünk történelmi film alatt. A sokévnyi üres fecsegés után, amely a nemzeti múlt filmes eszközökkel való megismertetésének fontosságáról szólt, itthon most már nyugodtan kiírhatnánk a készülő filmek elejére a klasszikus mondatot: „minden hasonlóság az egykor volt valósággal és az egykor élt történelmi személyekkel a véletlen műve csupán”.
A Megafonos influenszer nem árulta el, hogy miből él, de arra panaszkodott, hogy marhaságok jelentek meg róla.
Litkai Gergelyt megihlette Rákay Philip (historikus nevén: Számlakönyves Kálmán) nemrégiben bemutatott Aranybulla-sorozata. Puszta kritika helyett azonban a milliárdos produkció továbbfejlesztésére tesz javaslatot. Mégpedig diafilm formában. Olyan ambiciózus kérdésekre keresi az alkotó a választ, hogy leválthatja-e a Bogyó és Babócát egy történelmi sztori, jönnek-e statisztálni a Süsüből a zsoldosok, vagy hogy minden üres-e a vaktérképen?
Amikor kormánypropagandisták készítenek közpénzmilliárdokból történelmi filmeket, amelyek képesek a tényeket is elferdíteni, csak hogy beférjenek az ideológiai keretbe, joggal vetődik fel a kérdés: nem láttunk mi már ilyet? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában történész kollégánk, Lenthár Balázs mesélt arról, hogy mit akar mondani magáról és nekünk a rendszer az Aranybullához hasonló alkotásokkal, és milyen, olykor rémisztő hasonlóságot mutat ez a szocialista múlttal.
„Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén” – tréfálkozott a frissen felkent filmes szakember.
Az Aranybulla-sorozatban megjelenő, pozitív II. András kép alapját lényegében Zsoldos Attila történész, akadémikus kutatásai adták, aki 2010-ben szakított azzal a 2-300 éves trenddel, miszerint a király csak sodródott az eseményekkel és ami jót tett, arra is úgy kényszerítették rá az alattvalói. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Zsoldost is megkeresték a sorozat alkotói, hogy vegyen részt szakértőként a munkában, ám ő a forgatókönyv láttán nemet mondott. Vele beszélgetünk II. András politikájáról, az Aranybulla jelentőségéről, az ellenállási záradék félreértéséről, illetve a történelem és az ideológia viszonyáról. Kiderül az is, valóban egy balkáni összeesküvés végzett-e Gertrúddal, mint azt a sorozat sugallja.
Nem is gondoltuk volna, hogy a Monty Python kultfilmjének klasszikus magyar szinkronja ennyire pontosan illeszkedik az Aranybulla jeleneteihez.
Az Aranybulla és a hatmilliárdos Petőfi-film író-producere egy eseményen arról is beszélt, hogy bár neki hatalmas élmény volt az a Fidesz-gyűlés, amin szerinte kétmillióan voltak, utána az utcán „el akarták ütni őt és a családját”.
Nem állja ki a valóság próbáját az az állítása, hogy az Aranybullát „amerikai trollok” pontozták le a filmes adatbázis oldalán.