A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője
Vajon melyik identitása az őszintébb az Aszad-rezsim ellen lázadók vezérének, Ahmed al-Saraanak, az egykori dzsihádista hite vagy országmentő elszántsága?
Vajon melyik identitása az őszintébb az Aszad-rezsim ellen lázadók vezérének, Ahmed al-Saraanak, az egykori dzsihádista hite vagy országmentő elszántsága?
Újabb drákói tiltásokkal az afgán nők alakját és hangját is el akarja tüntetni a nyilvánosság elől a Talibán. Afganisztánban az USA három évvel ezelőtti távozásával az erőszak alábbhagyott, de egyre súlyosabb a gazdasági és a humanitárius válság.
Az elkövetőkre korábban halálbüntetést kértek, de ügyükben máig nem született ítélet.
Világszerte nehezen találják a receptet az ismét erősödő terrorizmus felszámolására, amihez a katonai erő kevés. A Közel-Keleten a régiek mellett új szélsőséges csoportok jelentek meg, Afrikában pedig már államszervezői ambícióik is vannak.
A kegyetlen mészárlással és annak megörökítésével a Hamász azt akarta üzenni, hogy a zsidók senkik – mondja Harel Chorev, a Móse Daján Központ (Tel-avivi Egyetem) történésze, a palesztin ügyek szakértője.
A magányos dzsihadisták jelentik a legnagyobb veszélyt Európára, a svéd szurkolók brüsszeli meggyilkolása, és egy a minap elkövetett franciaországi késelés is azt látszik igazolni, hogy a vallási indíttatású terrorizmus még mindig jelen van a kontinensen.
Izrael válasza viszont szintén civil áldozatokat követel: folyamatosan bombázzák a Gázai övezetet, a bombák azonban nem csak a terroristákat ölik meg.
Dróntámadás okozta egy férfi halálát a délnyugat-ázsiai országban, az amerikai hadsereg még vizsgálja, volt-e civil áldozata a hadműveletnek.
Az egyiptomi veteránt a nyugati tisztviselők félelmetes fenyegetésnek tekintik.
A szomáliai terrorszervezet fejéért és két alárendeltjéért jár a nyomravezetői díj.
Ajman al-Zavahri kilövése súlyos válságba sodorhatja a Talibánt, ami kedvez annak, hogy Afganisztánt egymással is versengő terrorcsoportok vegyék ellenőrzésük alá. Nyugati megfigyelők attól tartanak, hogy az idő kereke visszafordulhat 2001. szeptember 11-e előttre, és újabb nagyszabású terrorakció válhat realitássá.