Az új fizetési rendszer januárban lép életbe.
2025. január 1-jétől a XIII. kerületben az első és a második parkolási engedély esetén a parkolási óradíj összegéhez igazodik a parkolásért fizetendő várakozási díj éves összege – derül ki a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. honlapjáról.
A 2024. december 1-jét megelőzően használatbavételi engedélyt szerzett ingatlanok esetében:
- az A díjzónában, vagyis Újlipótvárosban (Jászai Mari tér – Újpesti rakpart – Dráva utca – Dózsa György út – Szabolcs utca – Bulcsú utca – Lehel utca – Lehel tér – Váci út – Nyugati tér – Szent István körút) az első engedély 30 ezer forintba, a második 120 ezer forintba;
- a B díjzónában (Duna pesti ága – Újpesti vasúti összekötő híd – Balzsam utca – Göncöl utca – Röppentyű utca – Pap Károly utca – Róbert Károly körút – Vágány utca – Dózsa György út – Dráva utca) az első engedély 22 500 forintba, a második 90 ezer forintba;
- a C díjzónában (Újpalotai út – Dugonics utca – Madridi utca – Szent László út – Kámfor utca – Tatai utca – Szegedi út – Dévényi utca – Róbert Károly körút – Pap Károly utca – Röppentyű utca – Göncöl utca) az első engedély 15 ezer forintba, a második 60 ezer forintba kerül majd az éves parkolási engedély.
A 2024. december 1. napját követően használatbavételi engedélyt szerzett ingatlanok esetében:
- az A díjzónában mindkét engedélyért 120 ezer forintot;
- a B díjzónában mindkét engedélyért 90 ezer forintot;
- a C díjzónában mindkét engedélyért 60 ezer forintot kell majd fizetni az éves parkolási engedélyért.
A kerületben korábban az első autó után évente egységesen 2000 forint várakozási díjat kellett fizetnie a lakosoknak, amennyiben viszont online fizették be, az éves díj mindössze 1000 forint volt. Vagyis jelentős emelésről van szó, Újlipótvárosban például a harmincszorosára ugrik az éves díj a mostanihoz képest.
A lakásonként első gépjárműre kiadható várakozási hozzájárulás éves díjából a nyugdíjas és a nagycsaládos kérelmezők 50 százalékos kedvezményre, a tartós beteg vagy fogyatékos hozzátartozójukat ápolók 100 százalékos kedvezményre jogosultak.