Autó hvg.hu 2023. december. 08. 09:41

Közel 600 kilométer egy töltéssel: Magyarországon az új Skoda Enyaq villanyautó

Nagyobb teljesítménnyel és megnövelt hatótávval veszi célkeresztbe a vásárlók pénztárcáját a modernizált Skoda Enyaq.

Megérkezett Magyarországra a felfrissített Skoda Enyaq, melynek nevéből a facelift során kikopott az iV jelölés, és amely most először Laurin & Klement csúcsfelszereltséggel is elérhető.

Míg a belépőszintű 60-as modell hajtáslánca változatlan maradt, addig a hátsókerék-hajtású 80-ast váltó új 85-ös verzió sok újdonságot hozott.

A 23,3 millió forintos alapárú Enyaq 85, illetve a 24,3 millió forinton nyitó Enyaq Coupé 85 teljesítménye 204-ről 286 lóerőre nőtt, melynek köszönhetően a 0-100-as szintidő 8,6-8,7-ről 6,7 másodperce olvadt, a végsebesség pedig 160-ról 180 km/h-ra nőtt.

Skoda

A változatlanul maximum 135 kW-tal tölthető, nettó 77 kWh kapacitású akkumulátor az eddigi 548-559 helyett immár 565-576 kilométeres WLTP-hatótávot tesz lehetővé, miközben a 10-80 százalékos töltési idő 29-ről 28 percre csökkent.

A 80x-et váltó összkerekes 85x modellek 265 helyett immár 286 lóerősek. Ezek a 6,8-ról 6,6 másodpercre csökkent 0-100-as gyorsulású, illetve 160-ról 180-ra növelt végsebességű verziók az eddigi 524-534 helyett 538-548 kilométeres hatótávúak.

Frissített szoftver fut a megújult Enyaqon
Skoda

A maximális töltési teljesítmény 135-ről 175 kW-ra nőtt, így egy 10-ről 80 százalékra történő feltöltés 36 helyett már alig 28 perc alatt is letudható.

Az Enyaq 85x alapára 24,3-25,3 millió forint, a Laurin & Klement felszereltségű legdrágább 85x-ek pedig minimum 28,3-29,1 millió forint kifizetését követően vezethetők haza.

Skoda

Az általunk már részletesen bemutatott új sportmodell, a 299 helyett immár 340 lóerős Enyaq RS indulóára 27,5-28,3 millió forint. Ennek 0-100-as szintideje a faceliftnek köszönhetően 6,5-ről 5,5 másodpercre csökkent.

Skoda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.