Autó hvg.hu 2023. november. 27. 09:21

Ez az új villanyautó nem alibizik, kőkemény terepen is remekel

A Callum újdonsága sokkal több egy újabb unalmas zöld rendszámos divatterepjárónál.

Az autóipari sztártervező, Ian Callum által alapított designcég, a Callum a közelmúltban azzal került be a híradásokba, hogy részt vesz a magyar-brit hidrogén-hibrid hiperautó, a Kincsem Hyper-GT fejlesztésében, most pedig előrukkolt első teljesen házon belüli fejlesztésével, a Skye villanyterepjáróval.

Callum

A Callum Skye a fejlesztők szerint egy olyan jármű, mely lokálisan zéró károsanyag-kibocsátás mellett képes eljuttatni a benne ülőket lényegében bárhova.

Callum

A mindössze 4 méter hosszú kompakt újdonság 2+2 üléses kialakítású, ajtajainak alsó része átlátszó és hátul adott esetben akár két bicikli is elfér rajta.

Normál gumival aszfalton is jól teljesít az ígéretek szerint
Callum

Az alig 1 150 kilogramm tömegű és ismeretlen árú Skye teljesítményét egyelőre nem fedték fel, azt viszont már elárulták, hogy a 0-100-as sprintet akár 4 másodperc alatt is le lehet tudni vele.

Callum

A relatíve kis méretű, 42 kWh kapacitású akkumulátor mintegy 270 kilométeres hatótávot biztosít és egy teljes töltés ideális esetben akár 10 perc alatt is letudható.

Callum

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.