Autó hvg.hu 2023. március. 01. 08:28

Valakinek nem tetszett Miskolcon, hogy kihelyeztek egy trafibox dobozt

Eljárás indult a rongálás miatt.

Lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában egy úgynevezett Trafibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, de amióta az eszköz figyeli az utat, nem volt tragédia ezen útszakaszon – írja a police.hu oldal.

A napokban – eddig még – ismertlen elkövető megrongálta a készüléket. A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított az ügyben.

Egy ilyen doboz lényege, ahogyan arról korábban már írtunk, hogy időlegesen mobil traffipaxot raknak a trafiboxokba, amely akár automatikusan is tud működni. A doboz forgatható, így akár mindkét irányt tudják ellenőrizni.

A trafiboxokat látják ugyan az arra haladó autósok, azt viszont nem tudják – mert a közeledő járműből nem látszik pontosan –, hogy abban a konkrét dobozban éppen akkor van-e egyáltalán működő sebességmérő. Simán lehet, hogy teljesen üres doboz mellett lassítanak, amivel máris elérték céljukat az egyenruhások: lassul a járműforgalom, biztonságosabbá válik az adott útszakasz. A vidéki városokban 3–4 ilyen dobozt is képes lehet eredményesen kiszolgálni egyetlen mobil traffipax.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.