Autó hvg.hu 2023. január. 13. 14:13

Először lett egy Jeep az Év Autója

2023-ban a Jeep Avenger viselheti Európában ezt a címet.

Hatvanadik alkalommal adták át az Év Autója díjat (COTY) pénteken, amit idén némi meglepetésre egy amerikai márka, a Jeep nyert meg.

A részleteket figyelembe véve már nem annyira komoly a meglepetés, a kocsi itt készül Európában, és ez az első tisztán elektromosként kapható modellje az amerikaiaknak. A Jeep márka pedig a Stellantis csoport része, amely egy francia-olasz-amerikai autóipari szövetség. Ami az Avenger műszaki paramétereit illeti, az akkumulátorának kapacitása 54 kWh, amely WLTP-szabvány szerint 400 kilométer hatótávolságot enged. Az ára jelenleg Németországban 39 500 euró, vagyis 15,6 millió forint.

A Jeep Avenger összesítésben 328 pontot kapott, vagyis meglehetősen fölényesen végzett a Volkswagen ID.Buzz, elektromos kisbusz előtt, amely 241 pontot kapott. A harmadik a Nissan Ariya lett, amely szintén elektromos modell.

A döntőben még a KIA Niro, a Renault Austral, a Peugeot 408, és a Subaru Soltera/Toyota bZ4X modellek voltak. A típusok végső helyezési sorrendje is ez lett.

A nemzetközi autós újságírókból álló zsűri, amely a díj odaítéléséről dönt 59 tagú, köztük két magyarral.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.