Autó MTI 2022. szeptember. 19. 18:45

A sötét füstöt eregető kocsikra vadásznak a héten

Környezetvédelmi ellenőrzést tartanak az utakon.

Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok.

A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a benzines járműveket gázelemzővel, a dízeleseket füstölésmérővel vizsgálják. Idén részecskeszámmérésre alkalmas eszközzel bővül a műszerpark – írták. A szemrevételezéssel főként a szivárgásokat, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomokat vagy akár szabálytalan módosítás jeleit is észlelhetik a szakemberek.

A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsikat két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálatra kell vinni – közölték. Hozzátették: a negyedszázados múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció az európai mobilitási hét állandó magyarországi kísérőprogramja.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?