A lokálisan zéró emissziós francia újdonság ötajtós és kombi változatban is kapható lesz.
A Peugeot tavaly mutatta be az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult 308-ast, melyet már volt szerencsénk alaposan letesztelni. A típusból eddig két konnektoros verziót mutattak be, mely 180, illetve 225 lóerős zöld rendszámos változatok közös vonása az 1,6 literes turbós benzinmotorra épülő plugin hibrid hajtáslánc.
Nyílt titok, hogy az új 308-asból tisztán elektromos változat is lesz. A legfrissebb híradások arról szólnak, hogy a villanymotoros 308-as sorozatgyártása várhatóan 2023 nyarán kezdődik meg, a kereskedelmi forgalmazás pedig az év második felében startol majd el.
Az e-308 néven debütáló újdonságba az előzetes híradások szerint egy az e-208-as kistestvérben lévőnél 4 kWh-val nagyobb kapacitású, 54 kWh-s akkumulátor kerül, mely mintegy 400 kilométeres WLTP-hatótávot tesz lehetővé. Az aksit ideális esetben maximum 100 kW-tal lehet majd tölteni.
Az ötajtós és kombi változatban érkező, elsőkerék-hajtású és 1,6 tonna tömegű Peugeot e-308 várhatóan 155 lóerős teljesítményű, illetve 270 Nm nyomatékú lesz.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen áron nyit majd az elektromos 308-as, illetve jelenleg még a belsőégésű motoros kivitelek hazai árai is ismeretlenek. Az importőr tavaly ősszel 7 millió forintos indulóárat valószínűsített a 110 lóerős alapmodell esetében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.