Autó hvg.hu 2021. november. 24. 22:41

Home office kedvezmények és alacsonyabb díjak jellemzik az idei kötelezős kampányt

Még egy hétig lehet felmondani az évfordulós kötelezőt.

Bár néhány éve már a vásárlás időpontjához kötődik a gépjármű-felelősségbiztosítás évfordulója, de még mindig elég sokan vannak, akikre nem ez, hanem a régi rendszer, vagyis az év végi váltás vonatkozik. Nagyjából az autótulajdonosok ötödéről van szó, nekik fontos tudniuk, hogy biztosítóváltási szándék esetén a felmondásnak december elseje éjfélig igazoltan be is kell érkeznie a meglévő biztosítóhoz. Mivel a tapasztalatok azt mutatják, mindezt általában az utolsó pillanatban teszik meg az autósok a Netris alkuszcég szerint december 1-jéig még 30-40 ezer szerződés felmondása futhat be.

Az alkuszcég saját adatai azt mutatják, hogy a novemberben zajló év végi kgfb-kampány eddigi szakaszában az érintett ügyfelek 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötötték meg szerződéseiket, ami 8 százalékkal kedvezőbb a tavalyi kampányban tapasztalt 26 100 forintos szint.

A kötelező felelősségbiztosítások kapcsán jellemző trend egyébként, hogy egyre inkább éves díjfizetéssel rendezik: tavalyi 87 helyett idén már 90 százaléknyian választják. Újdonságnak számít a heti több napot home office-ban dolgozók kedvezménye, vagy a legidősebb vezető kedvezménye: ebben az esetben az üzemben tartó azt vállalja, hogy a biztosítási év során a gépjárművet 69 évnél idősebb személy nem vezeti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.