Autó hvg.hu 2021. május. 20. 08:04

Kiderült, miért büntették meg a biciklist, aki elesett a Bajcsy-Zsilinszky úton

Lényegében azért, mert önmagát veszélyeztetve közlekedett.

Pár hete nagy figyelmet kapott egy kerékpáros baleset, ahol a bringás magától esett el, megsérült, majd megbírságolták. A kreszvaltozas.hu, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság hivatalos honlapja megírta, miért születhetett elsőre szokatlan végeredménye az önhibás balesetnek.

A történet röviden, hogy egy fiatalember a Belvárosban elesett a biciklijével és megsérült. Rögtön akadt, aki segítsen neki, aki a sérülés miatt mentőt is hívott a kerékpároshoz. Személyi sérüléses közlekedési baleset esetén értesíteni kell a rendőrséget is, amit itt a mentőszolgálat tett meg.

A rendőrök kiérkeztek a helyszínre és kivizsgálták az esetet, amelynek az eredménye az volt, hogy a biciklis nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A kreszvaltozas.hu cikke szerint a járművezetőknek úgy kell közlekedniük – egyszerűen fogalmazva –, hogy se mást, se magukat ne veszélyeztessék.

Az indoklás további része szerint ha hasonló eset történik egy autóssal, aki szintén egymaga halad és személyi sérüléssel járó balesetet szenved, amelyben a baleset oka megállapítható, és az szabálysértő, akkor az autóst (vagy motorost, vagy bármely járművet vezetőt), szintén az eset súlyának megfelelően büntetik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.