Autó hvg.hu 2021. március. 23. 10:01

Videó, ahogyan a pesti belváros közepén egymásnak esik a buszsofőr és a taxis

Egy klasszikus befurakodásból lett mindenkit megbotránkoztató dulakodás a József Attila utcában másfél éve. A taxisról kiderült, hogy többszörös visszaeső, ő akár letöltendő büntetést is kaphat.

Vádat emelt az ügyészség egy buszsofőr és egy taxis ellen, akik a József Attila utca közepén ugrottak egymásnak még 2019 végén.

A vádirat szerint a pesti Belvárosban, a Széchenyi István téri körforgalmat elhagyva a taxis a záróvonalat átlépve sorolt be az autóbusz elé, a buszsofőrnek ezért fékeznie kellett. Mindketten továbbhaladtak a József Attila utcában az Erzsébet tér felé. Amikor a lámpa piros jelzésre váltott, és emiatt a taxis megállt, a buszsofőr áthajtott a szembejövő sávba, a taxi mellé kormányozta a buszt, megállt, kinyitotta az autóbusz ajtaját, és az autóban állva számonkérte a taxist.

A taxisofőr ekkor leköpte a buszsofőrt, aki válaszul megrúgta a taxi vezetőoldali ajtaját. A taxi sofőrje ekkor kiszállt az autóból, fellépett a buszra, a ruhájánál fogva megragadta a buszsofőrt, és nekilökte a vezetőfülkét védő plexifalnak, amely emiatt összetört.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta: mindkét vádlott cselekménye „kihívóan közösségellenes, erőszakos volt, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen”.

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint garázdaság miatt emelt vádat. A taxi vezetőjéről kiderült, hogy többszörös visszaeső, ezért vele szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést indítványozott, a büntetlen előéletű buszsofőr pedig pénzbüntetéssel megúszhatja.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.