Autó hvg.hu 2020. december. 20. 06:41

1986-os időkapszula: keveset használt Mercedes AMG 560 SEC 6.0 vár új gazdára

A 385 lóerős motorral szerelt német izomautó végsebessége megközelíti a 300 km/h-t.

A Mercedes 1979-ben dobta piacra a W126-os sorozatszámú S-osztályt, melyből 1981-ben érkezett meg a sportosabb kupéváltozat. A C126-os kupé csúcsmodellje az 560 SEC volt, mely típust egy 5,5 literes V8-as szívó benzinmotorral szerelték: az erőforrás 1987-ig 272 lóerős volt, ezt követően pedig kereken 300 lóerőt adott le.

Akkoriban még szóba sem került, hogy a Mercedes esetleg felvásárolná a csillag emblémás autók tuningolásával foglalkozó AMG-t (amire később aztán sor került), mely manufaktúra nem meglepő módon az 560 SEC-ből is készített egy felspécizett kiadást. És most ebből a Mercedes AMG 560 SEC 6.0-ból vár új gazdára egy keveset használt példány.

Classicdriver
Classicdriver

A mellékelt fotókon látható amerikai példány 1986-ban látta meg a napvilágot és azóta kevesebb mint 44 ezer kilométert tettek meg vele. Így aztán nem meglepő, hogy a remek állapotú német sportkupé ára 335 000 dollár (97,5 millió forint).

Classicdriver

A 6 literesre felfúrt 32 szelepes V8-as erőforrás percenkénti 5 500-as fordulatszámon 385 lóerős teljesítményt ad le, ami mintegy 285 km/h végsebesség elérését teszi lehetővé. Az 1,8 tonnás autó csúcsnyomatéka 556 Nm.

Classicdriver

A BMW-hez közeli Alpinának a 80-as években B7 S Turbo Coupé volt a hasonló csúcsmodellje. Ebből a 330 lóerős turbós motorral szerelt kupéból mindössze 30 példány készült, és az egyiket most épp 92 millió forintos áron kínálják eladásra.

Classicdriver

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.