Autó hvg.hu 2020. július. 27. 11:06

Világújdonság légzsák kerül az új Mercedes S-osztályba

A német gyártó által kifejlesztett új technika a hátul ülőket védi frontális ütközés esetén.

Szeptember 2-án bemutatkozik a 2013-ban debütált aktuális Mercedes S-osztály utóda, a W223-as kódjelű hetedik generáció. Az újdonságot nemrégiben körbefotózták egy roncstelepen, aztán nyilvánosságra hozták az első hivatalos részletfotóját, most pedig kiderült, hogy egy világújdonságnak számító biztonságtechnikai fejlesztés található benne.

A Mercedes bejelentette, hogy az új S-osztályba a világon elsőként olyan légzsákot szereltek, amely a hátul ülők számára minden korábbinál nagyobb védelmet biztosít frontális ütközés esetén. Az első ülés hátába rejtett új légzsák a gyártó szerint teljesen más kialakítású, mint az első utasokat védő légzsák, és tökéletesen kompatibilis a gyerekülésekkel.

Mercedes

A légzsákok terén több új fejlesztés is felbukkant a közelmúltban. A Honda fejet körbeölelő-, a Hyundai a sofőr és az első utasa között kinyíló-, illetve a második ütközésnél is védő-, valamint panorámatető légzsákkal rukkolt elő, nemrégiben pedig feltűnt a színen a világ első légzsákos gyermekülése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.