Autó hvg.hu 2020. június. 13. 08:25

Több támadótól sem ijedt volna meg a rablóűző miskolci buszsofőr

Miért lépett közbe, miért állt keresztbe a busszal és miért állt buszvezetőnek? Többek között ez is kiderül abból az interjúból, amit a miskolci rablóűző sofőrrel készített a Blikk.

„Csak tettem a dolgom, nem először fordult már elő ilyen. Ha több támadó van, akkor is közbelépek!” – mondta a Blikknek Kis Károly Zsolt, az a miskolci buszsofőr, aki a minap elzavart egy férfit, aki ki akart rabolni egy idős nőt. Az esetet rögzítette a busz fedélzeti kamerája is.

A férfi tudatosan állt keresztbe az úton a 21-es busszal, amikor észlelte a rablási kísérletet, hogy a kamera felvegye az esetet. Azt mondta a lapnak, hogy csak az idős nőt akarta megvédeni, a támadót nem akarta megleckéztetni, csak nagy lendülettel odébb taszajtotta.

A sofőr fellépése kizökkentette a támadót: másodpercekig farkasszemet nézett Kissel, majd eltűnt a bokrok között

Az interjúból kiderül az is, hogy a korábban katonaként Irakban is szolgáló férfi miért állt buszvezetőnek: családot szeretett volna.

A támadót pár nappal az eset után elfogták a rendőrök.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.