Autó hvg.hu 2020. március. 11. 08:31

A koronavírus miatt áprilisban nem lesz New York-i Autószalon

A nagyszabású rendezvényt elvileg 2020-ban is megtartják, de az eredetileg tervezettnél több mint 4 hónappal később.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

A New York-i Autószalon szervezői bejelentették, hogy a koronavírus terjedésének megállítása érdekében későbbre tolják az eredetileg április 10. és 19. megtartandó rendezvényt. A szervezők szerint a mintegy ezer járművet felvonultató 2020-as autókiállítást várhatóan augusztus 28. és szeptember 6. között rendezik majd meg.

A minden évben március végén, április elején megrendezett New York-i Autószalon először 1900-ban nyitotta meg kapuit, a 120 éves múltra visszatekintő rendezvény Észak-Amerika első autóipari kiállítása volt.

Az Egyesült Államokban eddig 647 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak, az elhunytak száma 28. Oregont követően New York az USA második legfertőzöttebb állama, 142 beteggel.

Hasonlóképpen a koronavírus miatt maradt el az idén március 5. és 15. közöttre tervezett jubileumi, 90. Genfi Autószalon is.

Frankfurti autószalon a közeljövőben egész biztosan nem lesz, de nem a koronavírus miatt, hanem mert Frankfurt elvesztette a rendezés jogát, és a következő nagy német autókiállítást 2021-ben már Münchenben fogják megtartani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról