Autó hvg.hu 2020. február. 24. 11:21

Zöld rendszámos offenzíva: három új hibrid 3-as BMW érkezett

A bajor gyártó nemrégiben teljesen megújult 3-as sorozata immár összesen négyféle hibrid kivitelben érhető el.

A BMW 2018 őszén leplezte le a G20-as típusszámú újgenerációs 3-as modelljét, melyből nem sokkal később megérkezett a hazánkban zöld rendszámmal felvértezhető plugin hibrid változat, a 330e. A típus hazai alapára 14,65 millió forint, mely összeg ellenében egy 1,4-1,9 literes hivatalos fogyasztási értékű hátsókerék-hajtású szedánt vezethetünk haza.

Most azonban érkezett három új kivitel a 330e-ből. A 330e xDrive könnyen kikövetkeztethető módon a szedán alapmodell összkerékhajtású változata, a 330e Touring egy hátsókerekes kombi, a 330e xDrive Touring pedig egy összkerékhajtású kombi változat.

BMW

A 330e BMW-k közös vonása a 292 lóerős összteljesítmény, a 420 Nm-es nyomaték, a 12 kWh kapacitású akkumulátor, illetve a mintegy 60 kilométeres WLTP-szabvány szerinti elektromos hatótáv.

BMW

Az xDrive-nak köszönhetően 0,1 másodperccel javult a szedán 0-100-as gyorsulása, ami ily módon már csak 5,8 másodpercnyi időt vesz igénybe. A kombi változatok kiviteltől függően 6,1-6,2 másodperc alatt lőnek ki álló helyzetből 100-as tempóra.

BMW

 

BMW

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.